- A konyhában vagyok! - szóltam vissza.
- Szia Anyu! - nyomott egy puszit az arcomra, majd felült az egyik bárszékre.
- Mesélj, mi újság volt a suliba?
- Kaptam egy ötöst tesiből, megírtuk a matekot és az olaszt. Irodalomból meg kaptunk egy tök érdekes feladatot.
- Ügyes vagy. A matekra meg az olaszra akkor visszatérünk ha kikaptátok. Mi az az érdekes lecke?
- Hát, fogalmazást kell írnunk arról, hogy szerintünk mi is az igazi szerelem, szeretet. ÉS azon gondolkodtam, hogy a többiek tuti valami sablonos sztorit fognak írni...
- Te pedig?
- Hát, leírom, hogy hogyan jöttetek össze apával...
- Biztos jó ötlet ez?
- Igen, szóval elmeséled?
- Persze...
Leültünk a kanapéra. Amily szemeiben ott lapult a kíváncsiság, hiszen az a történet számára még ismeretlen volt.
- Minden 2013 tavaszán kezdődött....
- Louis, lassan odaérünk. Nem kell ötpercenként hívogatnod! Ráadásul apát is idegesíti! - mondtam bosszúsan a telefonba.
- Oké, tudom és sajnálom! Csak már három éve nem láttalak és az elég hosszú idő!
- Jó, de tényleg ne hívj többet! Nekem is hiányzol, de ez azért túlzás! Kb egy óra és ott leszünk!
- Oké, várunk! Szia Kiscsillag!
- Szia Dilibogyó!
Végre! Remélhetőleg nem fog hívogatni... Imádom Lou-t, de néha kiakaszt, mondjuk én is ilyen vagyok de az más kérdés.
Amúgy Louis szó szerint a születésemtől fogva a legjobb barátom. Egy napon születtünk, egy kórterembe voltak a szüleink és ráadásként még szomszédok is voltunk. Ugyanabba az oviba, suliba jártunk... Azonban 2010-ben elváltak az útjaink. Lou jelentkezett az X-factor-ba, mi pedig Magyarországra költöztünk a nagyszüleimhez. Ez alatt a három év alatt sem távolodtunk el egymástól csak szimplán nem találkoztunk. Szinte naponta beszéltünk egymással...
- Kate, légyszives hagyj békén! Nem tudok az útra figyelni, ha mindenbe belekötsz!!! - apám hangja nagyon idegesen csengett, anyu pedig nem az aki észre veszi magát, szóval folytatta apu szekírozását.
- De Billy, mondtam, hogy az útra figyelj és ne rám!
- De fogd fel, hogy ha kritizálsz, akkor nem tudok koncentrálni!
- Azért kritizállak, mert egyszerűen nem tudsz vezetni! Egy szerencsétlen, mihaszna ember vagy!
És ez ment már majdnem Budapest óta... Még jó, hogy a felét átaludtam a veszekedésüknek. Imádom a szüleimet, mindent megtennék értük, de nem lehet egy autóba őket berakni. Folyton szekálják egymást. Mondjuk az hagyján, hogy engem zavar, de az éppen vezető személyt egyenesen idegesíti. És most nem arról van szó, hogy csak anyu ilyen, fordítva is igaz a dolog...
Egyszer csak azt vettem észre, hogy apu félre rántja a kormányt. Csak sodródtunk lefele az útról. Minden egy szempillantás alatt történt.
Az autó felborult és gurult a lejtő felé. Ám egy fa az utunkat állta. Pont anyu felőli oldal nekicsapódott. Az utolsó amire emlékeszem, az az hogy anyu felsikoltott... Utána minden elsötétült körülöttem....
- Oké, tudom és sajnálom! Csak már három éve nem láttalak és az elég hosszú idő!
- Jó, de tényleg ne hívj többet! Nekem is hiányzol, de ez azért túlzás! Kb egy óra és ott leszünk!
- Oké, várunk! Szia Kiscsillag!
- Szia Dilibogyó!
Végre! Remélhetőleg nem fog hívogatni... Imádom Lou-t, de néha kiakaszt, mondjuk én is ilyen vagyok de az más kérdés.
Amúgy Louis szó szerint a születésemtől fogva a legjobb barátom. Egy napon születtünk, egy kórterembe voltak a szüleink és ráadásként még szomszédok is voltunk. Ugyanabba az oviba, suliba jártunk... Azonban 2010-ben elváltak az útjaink. Lou jelentkezett az X-factor-ba, mi pedig Magyarországra költöztünk a nagyszüleimhez. Ez alatt a három év alatt sem távolodtunk el egymástól csak szimplán nem találkoztunk. Szinte naponta beszéltünk egymással...
- Kate, légyszives hagyj békén! Nem tudok az útra figyelni, ha mindenbe belekötsz!!! - apám hangja nagyon idegesen csengett, anyu pedig nem az aki észre veszi magát, szóval folytatta apu szekírozását.
- De Billy, mondtam, hogy az útra figyelj és ne rám!
- De fogd fel, hogy ha kritizálsz, akkor nem tudok koncentrálni!
- Azért kritizállak, mert egyszerűen nem tudsz vezetni! Egy szerencsétlen, mihaszna ember vagy!
És ez ment már majdnem Budapest óta... Még jó, hogy a felét átaludtam a veszekedésüknek. Imádom a szüleimet, mindent megtennék értük, de nem lehet egy autóba őket berakni. Folyton szekálják egymást. Mondjuk az hagyján, hogy engem zavar, de az éppen vezető személyt egyenesen idegesíti. És most nem arról van szó, hogy csak anyu ilyen, fordítva is igaz a dolog...
Egyszer csak azt vettem észre, hogy apu félre rántja a kormányt. Csak sodródtunk lefele az útról. Minden egy szempillantás alatt történt.
Az autó felborult és gurult a lejtő felé. Ám egy fa az utunkat állta. Pont anyu felőli oldal nekicsapódott. Az utolsó amire emlékeszem, az az hogy anyu felsikoltott... Utána minden elsötétült körülöttem....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése