Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!!! Remélem sikerekben gazdag lesz a 2014-es évetek... És ezúton szeretném megköszönni az 529 oldalmegjelenítést, aminek a többségét karácsony óta kaptam tőletek!!!
BUÉK!!! :D <3
2013. december 31., kedd
8. fejezet ~ Dolgozzunk! Dolgozzunk?
- Ébresztő!!! - kiabálta Liam, majd belefújt egy trombitába. Egy trombitába? Úristen... Hogy kerül hozzá egy trombita???
- Fogd be!! - szólt a válasz mindenkitől. De tényleg, egyszerre kiabáltunk.
- Nem érdekel!! - fújt bele megint abba az átkozott trombitába. - Kilenc óra van!
Senki nem mondott erre semmit. Szerintem mindenki visszaaludt. Én sem tettem másként....
....
Nem tudom mennyi idő múlva valaki bejött a szobámba.
- Tori, kérlek. Legalább te segíts... - kérte Liam. - Simon nem sokára itt lesz és horrorálisan néz ki ami lent van...
- Mi van lent? - ásítoztam.
- A tegnapi felelsz vagy mersz maradványai...
- Ohh tényleg... Megyek csak két percet kérek! - ugrottam ki egyből az ágyból.
Magamra kaptam a köntösöm és a macis mamuszom és már rohantam is le Liam-nek segíteni.
Emlékeztem, hogy mi történt tegnap, hiszen nem ittunk sok alkoholt, de ez friss szemmel nézve még szörnyűbb.
Van az a mondás, hogy mintha egy atombomba robbant volna. Na ez erre nem igaz, ez olyan, mintha az első és a második világháború a nappalinkban zajlott volna.
Gyorsan megfogtam egy zsákot és a nagyobb szemeteket belepakoltam. Liam addig kiporszívózta a kanapét és a szőnyeget. A törött dohányzóasztalt kivittük a kis garázsba. A tévét letöröltem, míg Leeyum a fényképeket hozta elfogadható állapotba. Röpke háromnegyed óra alatt rendet teremtettünk.
Akkor csengetett Simon, mikor mentem felöltözni.
.jpg)
- Szia Simon! - köszöntem a fiúk manager-ének. - Hogy s mint?
- Szia Victoria! Köszönöm jól vagyok! Te hogy vagy? - felelte kedvesen.
- Én is jól vagyok! Szóljak a többieknek vagy elég Liam is? - kérdeztem.
- Ha megtennéd, hogy szólsz nekik, azt megköszönném. - mosolygott.
Fent elég nehéz dolgom volt. Niall könnyen felébredt, csak annyit kellett neki mondanom, hogy kész a reggeli. Mondjuk eléggé megsértődött, mikor reggeli helyett Simon-t találta lent. Meg is jegyezte, hogy a férfit nem tudja megenni...
Zayn-nél is viszonylag egyszerű volt, mert már Ashley ébren volt. Így ketten keltettük a tükörmániás srácot. A reggeli csókuk után kislisszoltam a szobából.
A hátramaradt két hétalvót rettentően nehéz volt felkelteni. Harry-nél elővigyázatos voltam, mert tudom, hogy szeret meztelenkedni. Becsukott szemmel közelítettem meg az ágyát. A kezeimmel kitapogattam, hogy van-e rajta takaró. Amint megbizonyosodtam róla, hogy szerencsémre van elkezdtem ébresztgetni.
- Harry, ébresztő... - mondtam, miközben megsimogattam a fejét. - Simon itt van, beszélni akar veletek... - nos ez nem segített. - Hazza, drágaságom... - nyávogtam. Ez legtöbbször meghatja, de most nem.
Szinte mindent kipróbáltam már. Még rá is ültem, de csak lelökött magáról. Eszembe jutott egy ötlet. Jó kis ötlet volt és tudtam, hogy kapni fogok érte, de nem igazán érdekelt.
Lerohantam a konyhába egy nagyobb tálért, amit hideg vízzel megtöltöttem. Óvatosan visszamentem Hazz szobájába. Odaálltam az ágy mellé. Még egyszer szépen kértem, hogy kelljen fel.
- Harry, ébresztő. - semmi. - Ha nem hát nem. - mondtam és a nyakába öntöttem a vizet. Erre már egyből felpattant.
- Mi a t***m történt? - szitkozódott én pedig istenesen kiröhögtem. - Ezt még visszakapod!!! - fenyegetett.
- Nem érdekel... Hozd magad rendbe! Simon lent vár! - már nem vártam meg a reakcióját, mentem a másik medvéhez.
Louis békésen szuszogott. Akkor fordult a másik oldalára, mikor benyitottam. Nem volt szívem felkelteni, de muszáj volt. Először is világosságot engedtem a szobába, majd Lou ágyához léptem. Mosolyognom kellett, olyan aranyos volt. Kisebb korunkban is, mikor egymásnál aludtunk én keltem fel hamarabb és mindig néztem, ahogy alszik. Már akkor is ilyen aranyos volt.
- Lou, hasadra süt a nap... - mondtam kedvesen.
- Anyu, még öt perc... - motyogta és megfordult, így a feje az enyémmel szembe volt.
- Édeskicsiszivem, nincs öt perc. Jelenésed van. - nyomtam egy puszit az arcára, amin elmosolyodott. Erre se mozdult meg, pedig tudtam, hogy ébren van, mert résnyire kinyílt a szeme az édeskicsiszem megszólításra. - Tomo, ne szórakozz velem. Tudom, hogy ébren vagy! - nem reagált erre se semmit.
Úgy tettem, mintha feladtam volna a próbálkozást. Elindultam az ajtó felé csiga lassúsággal. Rátettem a kezem a kilincsre, de nem nyomtam le.
- Te akartad! - mondtam, majd neki futásból ráugrottam. Majdnem leestem, de hála Lou reflexeinek nem landoltam a földön.
Nem tudom, hogy hoztuk össze, de végül én feküdtem alul és Lou a két kezével támaszkodott fölöttem. Az egyik kezével megsimogatta az arcom.
- Erre már felkeltél... - jegyeztem meg, mire Lou rám mosolyodott és én is viszonoztam a gesztust.
Még mindig úgy voltunk és különösebben egyikünket se zavarta a helyzet, kimondottan jó volt.
Belenéztem Lou gyönyörű szemébe és elvesztem bennük. Rengeteg érzelem kavargott a tekintetében, amiket 16. szülinapunkon is láttam. Ő is a szemembe nézett, majd végig pásztázta az arcom minden egyes centiméterét és végül a tekintete megállapodott a számon. Megnyaltam az ajkaimat, aminek hatására halványan elmosolyodott. Az arca elkezdett közeledni az enyém felé. Két centi választott el minket egymástól. Szabályosan egy levegőt szívtunk. Azonban mielőtt bármi történt volna Lou megrázta a fejét és nyomott egy puszit a homlokomra. Majd a fülemhez hajolt és belesuttogott:
- Majd ha te is akarod... - suttogta és leszállt rólam. Mielőtt bármit mondhattam volna eltűnt a fürdőben.
- Szeretlek Louis! - mondtam ki, ami egyből eszembe jutott. Úgy voltam vele, hogy BooBear már úgy se hallja.
...
A többiek a nappaliban ücsörögve beszélgettek. Simon ült az egyik fotelbe, Liam a másikba. A kanapén ült Harry, Niall és Zayn. Niall ölében ült Jasmine, Zayn mellett pedig Ashley. Az utóbbi páros egymás kezét fogva figyelte Simon történetét. Neki támaszkodtam a boltívnek és mosolyogva figyeltem a bagázst.
Elképesztően sokat jelentenek nekem. El se tudnám képzelni az életemet nélkülük. Bármennyire durván hangzik van valami jó abban, hogy megtörtént a baleset. Részese lehetek ennek a csodaként elkönyvelhető dolognak, ami a mi hatalmas családunk. Bármennyire fáj a szüleim halála, bármennyi éjszakát sírok át, tudom nagyon jól, hogy őket már nem kaphatom vissza. Elfogadtam a halálukat és a legjobb helyen vannak. Most már mindig boldogok és a lelkük mindig velem van.
Észre se vettem, mikor Louis mögém lépett. Megsimogatta a hátam és közel hajolt hozzám.
- Én is téged! - mondta majd odament a többiekhez. Teljesen ledöbbentem. Csak az az egy mondat kavargott a fejemben.
- Tori, nem jössz? - kérdezte mosolyogva Ashley, miközben átült Zayn ölébe helyet adva Louis-nak.
- De persze. - feleltem és levágódtam Liam ölébe. - Az ígéret szép szó...
- .... ha megtartják úgy jó. - fejezte be a mondatot Liam és megpuszilt. Akaratlanul is Lou-ra esett a pillantásom, de csak megrázta a fejét és elnevette magát Harry-n, aki azon ügyködött, hogy megnyalja a könyökét. ( NE PRÓBÁLD KI, NEM SIKERÜL... Tapasztalat :D )
- Na srácok... - sóhajtott Simon. - Térjünk komolyabb témára! Gondolkodtatok már rajta, hogy milyen számok lesznek a turnén?
- A They don't know about us, She's not afraid, Heart attack, Kiss You, I Would, Last first kiss és Live while we're young biztos, hogy lesz, mert a lányok azokra találtak ki táncot. - felelte Zayn.
- Ashley és Victoria csak a táncosok? - kérdezte hümmögve.
- Nem, még jön Danielle is. - erre a kérdésre már Liam felelt. - Elméletileg lassan megérkezik.
- Rendben van, arra gondoltam, hogy lehetne még a What makes you beautiful, az I want és a Stand up az Up all night albumról.
- Ez jó ötlet. - jegyezte meg Niall. - Lehetne még az Over again is.
- Meg a Rock me. - mondta Ashley.
- Summer Love és Nobody Compares? - vetettem fel.
- Nah, akkor ezzel meg is volnánk.. - mondta Simon. - Fel is írtam őket. Most azt hiszem, hogy megyek. Jövőhéten gyertek az arénába. Akkor kezdődnek a hivatalos próbák. - állt fel.
Harry kikísérte. Míg kint volt Danielle hívott minket. Sajnos ma nem tud jönni, mert megbetegedett. Így a mai próbát lefújtuk.
- Srácok, mit csináljunk ma? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs. - rázta a fejét Liam.
- ÜVEGEZÉS!!! - kiabálta Harry.
- Naneeee... - sikoltott Jasmine. - Már megint...??
- Igen... - szállt be Zayn is.
Hat kettő arányba nyertek az üvegezni akarók. Úgyhogy üvegeztünk. Kicsit arrébb raktuk a kanapét és a foteleket, majd törökülésbe helyet foglaltunk. A bal oldalamon Niall, a jobb oldalamon pedig Ashley ült. Harry betette középre az üveget és leült Liam és Zayn közé.
- Ki kezd? - kérdezte Lou.
- Aki kérdezi! - vágtuk rá egyszerre, így Louis pörgetett elsőnek.
Az üveg két teljes kört leírt, mígnem Harry-n állapodott meg.
- Felelsz vagy mersz Harold? - kérdezte komolyan.
- Merek. - köztudott, hogy Harry 10-ből 9-szer mer.
- Jól van, jól van... - hümmögött Louis. - Menj át Jonson nénihez és szerenádozz neki...
- Már megyek is... - futott Harry a szomszédba.
Mi természetesen követtük, hogy hiteles legyen a feladat. Jonson néni finoman fogalmazva nem csípi a fiúkat, ezért kifejezetten érdekes volt, ahogy Harry a What makes you beautiful-t énekeli a körülbelül 80 éves nénikének.
Ezek után rengeteg felelés volt, így Hazza kijelentette, hogy nincs felelés minimum 15 körön keresztül. És mivel csak merés volt, ha valaki nem akart se feladatot csinálni se levenni valami ruhadarabot, az iszik valami alkoholt.
Ez annyira jól sikerült, hogy már nem is volt benne felelés. Két óra játék után már annyira be voltunk csiccsentve... Már jött minden.
Az egyik alkalom, mikor nálam állt meg az üveg, hát elég érdekesen alakult.
- Szóval Tori mersz vagy mersz? - kérdezte Hazzy.
- Merek. - mondtam eltökélten.
- Szóval, akkor csókold meg a legidősebb embert közülünk. - mondta vigyorogva.
- De magam nem tudom megcsókolni, hacsak nincs nálatok tükör. - már kezdtem örülni, de korai volt.
- Akkor ott van Louis barátom! - Harry nagyon biztos volt a dolgában.
- Lou? - kérdeztem, amire csak egy igen bólintás volt a válasz.
Mindketten felálltunk és Lou odalépett hozzám. Mindketten Harry-re néztünk.
- Addig kell csinálnotok, amíg azt nem mondom, hogy elég. Kezdhetitek!
Felnéztem Lou-ra és a tekintetünk találkozott. Ugyan azokat az érzelmeket láttam a szemében, mint ma délelőtt. Egy fél lépést közelebb léptem hozzá. A kezeit a derekamra helyezte és gyengéden magához húzott.
Még egyszer belenézett a szemembe majd arca egyre-egyre közeledett. Lehunytam a szemem és vártam, hogy megcsókoljon.
Először csak lágy puszit adott az ajkamra, majd nyelve bejutást kért és kapott a számba. Kicsit ledermedtem, de hamar észbe kaptam. Nyelveink vad táncot jártak. Ez volt életem legjobb csókja. Minden érzelem benne volt és nem volt egyikünk részéről sem játék csók. Abban a pillanatban halálosan komolyan gondoltuk.
- Oké. - mondta Harry, de nem váltunk el egymástól.
Éreztem magamon a többiek csodálkozó pillantásait, és Louis sem volt ezzel másképp. Ajkaink elváltak egymástól, de utána még nyomott egy puszit a számra.
Mindketten elpirulva fordultunk a többiek felé, akik nem mondtak semmit csak mosolyogtak.
Hogy a lányoktól mit fogok én ezért kapni????
- Fogd be!! - szólt a válasz mindenkitől. De tényleg, egyszerre kiabáltunk.
- Nem érdekel!! - fújt bele megint abba az átkozott trombitába. - Kilenc óra van!
Senki nem mondott erre semmit. Szerintem mindenki visszaaludt. Én sem tettem másként....
....
Nem tudom mennyi idő múlva valaki bejött a szobámba.
- Tori, kérlek. Legalább te segíts... - kérte Liam. - Simon nem sokára itt lesz és horrorálisan néz ki ami lent van...
- Mi van lent? - ásítoztam.
- A tegnapi felelsz vagy mersz maradványai...
- Ohh tényleg... Megyek csak két percet kérek! - ugrottam ki egyből az ágyból.
Magamra kaptam a köntösöm és a macis mamuszom és már rohantam is le Liam-nek segíteni.
Emlékeztem, hogy mi történt tegnap, hiszen nem ittunk sok alkoholt, de ez friss szemmel nézve még szörnyűbb.
Van az a mondás, hogy mintha egy atombomba robbant volna. Na ez erre nem igaz, ez olyan, mintha az első és a második világháború a nappalinkban zajlott volna.
Gyorsan megfogtam egy zsákot és a nagyobb szemeteket belepakoltam. Liam addig kiporszívózta a kanapét és a szőnyeget. A törött dohányzóasztalt kivittük a kis garázsba. A tévét letöröltem, míg Leeyum a fényképeket hozta elfogadható állapotba. Röpke háromnegyed óra alatt rendet teremtettünk.
Akkor csengetett Simon, mikor mentem felöltözni.
- Szia Simon! - köszöntem a fiúk manager-ének. - Hogy s mint?
- Szia Victoria! Köszönöm jól vagyok! Te hogy vagy? - felelte kedvesen.
- Én is jól vagyok! Szóljak a többieknek vagy elég Liam is? - kérdeztem.
- Ha megtennéd, hogy szólsz nekik, azt megköszönném. - mosolygott.
Fent elég nehéz dolgom volt. Niall könnyen felébredt, csak annyit kellett neki mondanom, hogy kész a reggeli. Mondjuk eléggé megsértődött, mikor reggeli helyett Simon-t találta lent. Meg is jegyezte, hogy a férfit nem tudja megenni...
Zayn-nél is viszonylag egyszerű volt, mert már Ashley ébren volt. Így ketten keltettük a tükörmániás srácot. A reggeli csókuk után kislisszoltam a szobából.
A hátramaradt két hétalvót rettentően nehéz volt felkelteni. Harry-nél elővigyázatos voltam, mert tudom, hogy szeret meztelenkedni. Becsukott szemmel közelítettem meg az ágyát. A kezeimmel kitapogattam, hogy van-e rajta takaró. Amint megbizonyosodtam róla, hogy szerencsémre van elkezdtem ébresztgetni.
- Harry, ébresztő... - mondtam, miközben megsimogattam a fejét. - Simon itt van, beszélni akar veletek... - nos ez nem segített. - Hazza, drágaságom... - nyávogtam. Ez legtöbbször meghatja, de most nem.
Szinte mindent kipróbáltam már. Még rá is ültem, de csak lelökött magáról. Eszembe jutott egy ötlet. Jó kis ötlet volt és tudtam, hogy kapni fogok érte, de nem igazán érdekelt.
Lerohantam a konyhába egy nagyobb tálért, amit hideg vízzel megtöltöttem. Óvatosan visszamentem Hazz szobájába. Odaálltam az ágy mellé. Még egyszer szépen kértem, hogy kelljen fel.
- Harry, ébresztő. - semmi. - Ha nem hát nem. - mondtam és a nyakába öntöttem a vizet. Erre már egyből felpattant.
- Mi a t***m történt? - szitkozódott én pedig istenesen kiröhögtem. - Ezt még visszakapod!!! - fenyegetett.
- Nem érdekel... Hozd magad rendbe! Simon lent vár! - már nem vártam meg a reakcióját, mentem a másik medvéhez.
Louis békésen szuszogott. Akkor fordult a másik oldalára, mikor benyitottam. Nem volt szívem felkelteni, de muszáj volt. Először is világosságot engedtem a szobába, majd Lou ágyához léptem. Mosolyognom kellett, olyan aranyos volt. Kisebb korunkban is, mikor egymásnál aludtunk én keltem fel hamarabb és mindig néztem, ahogy alszik. Már akkor is ilyen aranyos volt.
- Lou, hasadra süt a nap... - mondtam kedvesen.
- Anyu, még öt perc... - motyogta és megfordult, így a feje az enyémmel szembe volt.
- Édeskicsiszivem, nincs öt perc. Jelenésed van. - nyomtam egy puszit az arcára, amin elmosolyodott. Erre se mozdult meg, pedig tudtam, hogy ébren van, mert résnyire kinyílt a szeme az édeskicsiszem megszólításra. - Tomo, ne szórakozz velem. Tudom, hogy ébren vagy! - nem reagált erre se semmit.
Úgy tettem, mintha feladtam volna a próbálkozást. Elindultam az ajtó felé csiga lassúsággal. Rátettem a kezem a kilincsre, de nem nyomtam le.
- Te akartad! - mondtam, majd neki futásból ráugrottam. Majdnem leestem, de hála Lou reflexeinek nem landoltam a földön.
Nem tudom, hogy hoztuk össze, de végül én feküdtem alul és Lou a két kezével támaszkodott fölöttem. Az egyik kezével megsimogatta az arcom.
- Erre már felkeltél... - jegyeztem meg, mire Lou rám mosolyodott és én is viszonoztam a gesztust.
Még mindig úgy voltunk és különösebben egyikünket se zavarta a helyzet, kimondottan jó volt.
Belenéztem Lou gyönyörű szemébe és elvesztem bennük. Rengeteg érzelem kavargott a tekintetében, amiket 16. szülinapunkon is láttam. Ő is a szemembe nézett, majd végig pásztázta az arcom minden egyes centiméterét és végül a tekintete megállapodott a számon. Megnyaltam az ajkaimat, aminek hatására halványan elmosolyodott. Az arca elkezdett közeledni az enyém felé. Két centi választott el minket egymástól. Szabályosan egy levegőt szívtunk. Azonban mielőtt bármi történt volna Lou megrázta a fejét és nyomott egy puszit a homlokomra. Majd a fülemhez hajolt és belesuttogott:
- Majd ha te is akarod... - suttogta és leszállt rólam. Mielőtt bármit mondhattam volna eltűnt a fürdőben.
- Szeretlek Louis! - mondtam ki, ami egyből eszembe jutott. Úgy voltam vele, hogy BooBear már úgy se hallja.
...
A többiek a nappaliban ücsörögve beszélgettek. Simon ült az egyik fotelbe, Liam a másikba. A kanapén ült Harry, Niall és Zayn. Niall ölében ült Jasmine, Zayn mellett pedig Ashley. Az utóbbi páros egymás kezét fogva figyelte Simon történetét. Neki támaszkodtam a boltívnek és mosolyogva figyeltem a bagázst.
Elképesztően sokat jelentenek nekem. El se tudnám képzelni az életemet nélkülük. Bármennyire durván hangzik van valami jó abban, hogy megtörtént a baleset. Részese lehetek ennek a csodaként elkönyvelhető dolognak, ami a mi hatalmas családunk. Bármennyire fáj a szüleim halála, bármennyi éjszakát sírok át, tudom nagyon jól, hogy őket már nem kaphatom vissza. Elfogadtam a halálukat és a legjobb helyen vannak. Most már mindig boldogok és a lelkük mindig velem van.
Észre se vettem, mikor Louis mögém lépett. Megsimogatta a hátam és közel hajolt hozzám.
- Én is téged! - mondta majd odament a többiekhez. Teljesen ledöbbentem. Csak az az egy mondat kavargott a fejemben.
- Tori, nem jössz? - kérdezte mosolyogva Ashley, miközben átült Zayn ölébe helyet adva Louis-nak.
- De persze. - feleltem és levágódtam Liam ölébe. - Az ígéret szép szó...
- .... ha megtartják úgy jó. - fejezte be a mondatot Liam és megpuszilt. Akaratlanul is Lou-ra esett a pillantásom, de csak megrázta a fejét és elnevette magát Harry-n, aki azon ügyködött, hogy megnyalja a könyökét. ( NE PRÓBÁLD KI, NEM SIKERÜL... Tapasztalat :D )
- Na srácok... - sóhajtott Simon. - Térjünk komolyabb témára! Gondolkodtatok már rajta, hogy milyen számok lesznek a turnén?
- A They don't know about us, She's not afraid, Heart attack, Kiss You, I Would, Last first kiss és Live while we're young biztos, hogy lesz, mert a lányok azokra találtak ki táncot. - felelte Zayn.
- Ashley és Victoria csak a táncosok? - kérdezte hümmögve.
- Nem, még jön Danielle is. - erre a kérdésre már Liam felelt. - Elméletileg lassan megérkezik.
- Rendben van, arra gondoltam, hogy lehetne még a What makes you beautiful, az I want és a Stand up az Up all night albumról.
- Ez jó ötlet. - jegyezte meg Niall. - Lehetne még az Over again is.
- Meg a Rock me. - mondta Ashley.
- Summer Love és Nobody Compares? - vetettem fel.
- Nah, akkor ezzel meg is volnánk.. - mondta Simon. - Fel is írtam őket. Most azt hiszem, hogy megyek. Jövőhéten gyertek az arénába. Akkor kezdődnek a hivatalos próbák. - állt fel.
Harry kikísérte. Míg kint volt Danielle hívott minket. Sajnos ma nem tud jönni, mert megbetegedett. Így a mai próbát lefújtuk.
- Srácok, mit csináljunk ma? - kérdeztem.
- Fogalmam sincs. - rázta a fejét Liam.
- ÜVEGEZÉS!!! - kiabálta Harry.
- Naneeee... - sikoltott Jasmine. - Már megint...??
- Igen... - szállt be Zayn is.
Hat kettő arányba nyertek az üvegezni akarók. Úgyhogy üvegeztünk. Kicsit arrébb raktuk a kanapét és a foteleket, majd törökülésbe helyet foglaltunk. A bal oldalamon Niall, a jobb oldalamon pedig Ashley ült. Harry betette középre az üveget és leült Liam és Zayn közé.
- Ki kezd? - kérdezte Lou.
- Aki kérdezi! - vágtuk rá egyszerre, így Louis pörgetett elsőnek.
Az üveg két teljes kört leírt, mígnem Harry-n állapodott meg.
- Felelsz vagy mersz Harold? - kérdezte komolyan.
- Merek. - köztudott, hogy Harry 10-ből 9-szer mer.
- Jól van, jól van... - hümmögött Louis. - Menj át Jonson nénihez és szerenádozz neki...
- Már megyek is... - futott Harry a szomszédba.
Mi természetesen követtük, hogy hiteles legyen a feladat. Jonson néni finoman fogalmazva nem csípi a fiúkat, ezért kifejezetten érdekes volt, ahogy Harry a What makes you beautiful-t énekeli a körülbelül 80 éves nénikének.
Ezek után rengeteg felelés volt, így Hazza kijelentette, hogy nincs felelés minimum 15 körön keresztül. És mivel csak merés volt, ha valaki nem akart se feladatot csinálni se levenni valami ruhadarabot, az iszik valami alkoholt.
Ez annyira jól sikerült, hogy már nem is volt benne felelés. Két óra játék után már annyira be voltunk csiccsentve... Már jött minden.
Az egyik alkalom, mikor nálam állt meg az üveg, hát elég érdekesen alakult.
- Szóval Tori mersz vagy mersz? - kérdezte Hazzy.
- Merek. - mondtam eltökélten.
- Szóval, akkor csókold meg a legidősebb embert közülünk. - mondta vigyorogva.
- De magam nem tudom megcsókolni, hacsak nincs nálatok tükör. - már kezdtem örülni, de korai volt.
- Akkor ott van Louis barátom! - Harry nagyon biztos volt a dolgában.
- Lou? - kérdeztem, amire csak egy igen bólintás volt a válasz.
Mindketten felálltunk és Lou odalépett hozzám. Mindketten Harry-re néztünk.
- Addig kell csinálnotok, amíg azt nem mondom, hogy elég. Kezdhetitek!
Felnéztem Lou-ra és a tekintetünk találkozott. Ugyan azokat az érzelmeket láttam a szemében, mint ma délelőtt. Egy fél lépést közelebb léptem hozzá. A kezeit a derekamra helyezte és gyengéden magához húzott.
Még egyszer belenézett a szemembe majd arca egyre-egyre közeledett. Lehunytam a szemem és vártam, hogy megcsókoljon.
- Oké. - mondta Harry, de nem váltunk el egymástól.
Éreztem magamon a többiek csodálkozó pillantásait, és Louis sem volt ezzel másképp. Ajkaink elváltak egymástól, de utána még nyomott egy puszit a számra.
Mindketten elpirulva fordultunk a többiek felé, akik nem mondtak semmit csak mosolyogtak.
Hogy a lányoktól mit fogok én ezért kapni????
2013. december 27., péntek
7. fejezet ~ Az utolsó pihenés
Az esti kis beszélgetésünk reggel fél ötkor ért véget. Mire mindent elpakoltunk volt hat óra. Utána mentünk aludni. Hulla fáradtan dőltem be az ágyba. Még ahhoz sem volt erőm, hogy átöltözzek. Lehunytam a szemem és két pillanat múlva már álom országban jártam.
Körülbelül kettőig aludtam. Olyan jó volt végre kipihenni magam. Amúgy is sokáig nem lesz ilyen. Ashley-vel és még egy lánnyal Danielle-vel elkezdjük a próbákat a turnéra. A mai nap az utolsó pihi napunk. Jó lesz kihasználni.
- Sziasztok! - köszöntem vidáman a tv-ző társaságnak.
- Szia Álomszuszék! - köszöntött kedvesen Harry, majd megölelt.
- Van kávé? - kérdeztem.
- Bent van a mikróba. Csak meg kell melegítened Baba. - felelte Liam.
Kimentem a konyhába és elindítottam a mikrót.
- A többiek? - kérdeztem a két fiútól, akik kijöttek velem a konyhába.
- Ashley és Zayn elmentek valahova, majd csak este jönnek. Jasmine suliba van. Niall gitározott az előbb. Louis pedig alszik. - darálta el Hazza.
- Ettetek már? - kérdeztem.
- Aha, gabonapelyhet. - mosolygott Liam. - Nem csinálsz valami magyar kaját?
- De persze. Megiszom. Átöltözök és csinálok.
Megittam a maradék két kortyot, majd felrohantam a szobámba.
Átvettem az éjjeli ruhát egy farmerre és egy csíkos felsőre. Felkaptam a nyuszis mamuszomat, a hajamat kontyba kötöttem.
A lépcső fele menet benyitottam Lou-hoz, hogy alszik-e még? Békésen szuszogott. Gondoltam, hagyom aludni..
A konyhába ott várt a két segédem. Kötény is volt rajtuk. Tök aranyosak voltak.
- Oké, srácok. Csinálunk sajtos-gombás töltött csirkemellet salátával és burgonyapürével. Jó lesz?
- Igen. - felelték egyszerre.
- Jó, nos akkor kell csirkemell, sajt és gomba. - mondtam. - Liam, szeleteld fel a csirkét. Harry reszeld le a sajtot. Enyém a gomba.
A két fiú értetlenül forgolódott a konyhában. Elővettem nekik, ami kell és meg is mutattam, hogy hogyan kell csinálni. Pikk-pakk megpucoltam a gombát és felszeleteltem. Mire megpároltam a gombát, addigra készen lettek a srácok is.
- Ááááúúú... - üvöltött Harry.
- Miaz? - ugrottunk oda Liam-mel.
- Lereszeltem az ujjam! - nyávogta a fürtös.
- Oké, mivel Harry kiesett a frontvonalból már nem burgonya lesz mellé, hanem rizs. Liam, van ellenvetésed?
- Nincs főnök!
Míg párolódott a gomba, addig Hazzának bekötöztem az ujját. Leült a pulthoz és onnan figyelte tovább a serénykedésünket.
Liam-mel egész jól haladtunk, amíg elő nem kerültek a kanalak. Utána már ketten nézték, hogy mit csinálok.
- Srácok, nincs három kezem! Nem segítene valaki? - kérdeztem két tányérral egyensúlyozva. - Valaki csináljon helyet a hűtőben, lécci.
- Nem tudok, lüktet az ujjam... - nyávogta Harry. Komolyan, néha rosszabb, mint egy lány.
- Én se. Sok a kanál a környéken. - na megszólalt a másik kislány.
- NIALL! - kiabáltam.
Fél perc múlva meg is jelent a szöszke.
- Mond?
- Csinálj helyet a hűtőbe, kérlek! - fél pillanat múlva fakanállal kergettem a két 'segítőmet'.
- Tori, égett szag van.. - szólt Niall.
- Rohanok! - visszafutottam a konyhába és éppen megtudtam menteni a borsót a rizsbe.
Összedobtam a salátát, megsült a hús is és készen lett a rizs is. Lehetett tálalni.
Szedtem mindenkinek, amiket kitettem az asztalra.
- Szólok Lou-nak! - indultam el az emelet fele.
Lou egy szál törölközőben ácsorgott a szekrénye előtt.
- Bocsi.. - már csuktam volna vissza az ajtót, de Lou megállított.
- Gyere csak! - becsuktam magam mögött az ajtót.
- Csak szólni akartam, hogy kész az ebéd. - mondtam. - Ne azt hanem másikat. - böktem a felsője felé. - Ez jobb!
- Köszi Édes! - nyomott egy puszit az arcomra. - Jó a felsőd! - mosolygott.
- Köszike!
Lou is gyorsan felöltözött, majd lementünk a többiekhez.
- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte Liam.
- Már majdnem éhen haltunk! - fogta a hasát Niall.
- Bocs! Még felöltöztem. - mondta Lou.
Körülbelül egy órába telt míg meg ebédeltünk. Még fél óra volt, mire rendet raktunk...
Már vagy tíz perce vitatkoztunk, hogy milyen filmet nézzünk, amikor a hírekben elég érdekes riportot láttunk.
Úgy tűnik, hogy új 1D barátnő van a láthatáron. Eddig még nem erősítette meg senki sem a hírt, de egyes források szerint vagy Liam Payne vagy Louis Tomlinson választottja lehet a titokzatos lány. A napokban lehetett együtt látni Liam-mel, de készült egy félre érthető fotó, amin Louis-sal szerepel. A lányról csak annyit tudunk, hogy a banda egyik háttértáncosa.
Nem lehet biztosan tudni, hogy igaz-e a hír vagy csak néhány fantáziadós rajongó találta ki? Reméljük valaki megerősíti majd a hír valószínűségét.
Ez után két képet mutattak. Az egyiken Liam-mel sétáltunk a városban. Ez aznap készülhetett, mikor Laura megérkezett. A másik képen pedig Lou-val vagyunk, ahogy átöleli a derekamat. Ez Lau távozása után készült.
Mind az öten szoborként meredtünk a tv-re. Pár pillanatig mérlegeltük a hallottakat, majd minden ok nélkül kitört belőlünk a röhögés. Már folyt a könnyünk a röhögéstől és alig tudtunk egy helyben maradni. Niall már a földön fetrengett.
Miután kiröhögtük magunkat, megegyezésre jutottunk. A Karatekölyök című filmet néztük meg.
Nagyon jól éreztük magunkat egész nap. Hülyültünk, filmeztünk és zenéltünk, társasoztunk...meg felelsz vagy merszeztünk.... Háát..egész érdekesen alakult, de azt majd csak a következő fejezetből tudjátok meg... :)
Körülbelül kettőig aludtam. Olyan jó volt végre kipihenni magam. Amúgy is sokáig nem lesz ilyen. Ashley-vel és még egy lánnyal Danielle-vel elkezdjük a próbákat a turnéra. A mai nap az utolsó pihi napunk. Jó lesz kihasználni.
- Sziasztok! - köszöntem vidáman a tv-ző társaságnak.
- Szia Álomszuszék! - köszöntött kedvesen Harry, majd megölelt.
- Van kávé? - kérdeztem.
- Bent van a mikróba. Csak meg kell melegítened Baba. - felelte Liam.
Kimentem a konyhába és elindítottam a mikrót.
- A többiek? - kérdeztem a két fiútól, akik kijöttek velem a konyhába.
- Ashley és Zayn elmentek valahova, majd csak este jönnek. Jasmine suliba van. Niall gitározott az előbb. Louis pedig alszik. - darálta el Hazza.
- Ettetek már? - kérdeztem.
- Aha, gabonapelyhet. - mosolygott Liam. - Nem csinálsz valami magyar kaját?
- De persze. Megiszom. Átöltözök és csinálok.
Megittam a maradék két kortyot, majd felrohantam a szobámba.
A lépcső fele menet benyitottam Lou-hoz, hogy alszik-e még? Békésen szuszogott. Gondoltam, hagyom aludni..
A konyhába ott várt a két segédem. Kötény is volt rajtuk. Tök aranyosak voltak.
- Oké, srácok. Csinálunk sajtos-gombás töltött csirkemellet salátával és burgonyapürével. Jó lesz?
- Igen. - felelték egyszerre.
- Jó, nos akkor kell csirkemell, sajt és gomba. - mondtam. - Liam, szeleteld fel a csirkét. Harry reszeld le a sajtot. Enyém a gomba.
A két fiú értetlenül forgolódott a konyhában. Elővettem nekik, ami kell és meg is mutattam, hogy hogyan kell csinálni. Pikk-pakk megpucoltam a gombát és felszeleteltem. Mire megpároltam a gombát, addigra készen lettek a srácok is.
- Ááááúúú... - üvöltött Harry.
- Miaz? - ugrottunk oda Liam-mel.
- Lereszeltem az ujjam! - nyávogta a fürtös.
- Oké, mivel Harry kiesett a frontvonalból már nem burgonya lesz mellé, hanem rizs. Liam, van ellenvetésed?
- Nincs főnök!
Míg párolódott a gomba, addig Hazzának bekötöztem az ujját. Leült a pulthoz és onnan figyelte tovább a serénykedésünket.
Liam-mel egész jól haladtunk, amíg elő nem kerültek a kanalak. Utána már ketten nézték, hogy mit csinálok.
- Srácok, nincs három kezem! Nem segítene valaki? - kérdeztem két tányérral egyensúlyozva. - Valaki csináljon helyet a hűtőben, lécci.
- Nem tudok, lüktet az ujjam... - nyávogta Harry. Komolyan, néha rosszabb, mint egy lány.
- Én se. Sok a kanál a környéken. - na megszólalt a másik kislány.
- NIALL! - kiabáltam.
Fél perc múlva meg is jelent a szöszke.
- Mond?
- Csinálj helyet a hűtőbe, kérlek! - fél pillanat múlva fakanállal kergettem a két 'segítőmet'.
- Tori, égett szag van.. - szólt Niall.
- Rohanok! - visszafutottam a konyhába és éppen megtudtam menteni a borsót a rizsbe.
Összedobtam a salátát, megsült a hús is és készen lett a rizs is. Lehetett tálalni.
Szedtem mindenkinek, amiket kitettem az asztalra.
- Szólok Lou-nak! - indultam el az emelet fele.
Lou egy szál törölközőben ácsorgott a szekrénye előtt.
- Bocsi.. - már csuktam volna vissza az ajtót, de Lou megállított.
- Gyere csak! - becsuktam magam mögött az ajtót.
- Csak szólni akartam, hogy kész az ebéd. - mondtam. - Ne azt hanem másikat. - böktem a felsője felé. - Ez jobb!
- Köszi Édes! - nyomott egy puszit az arcomra. - Jó a felsőd! - mosolygott.
- Köszike!
Lou is gyorsan felöltözött, majd lementünk a többiekhez.
- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte Liam.
- Már majdnem éhen haltunk! - fogta a hasát Niall.
- Bocs! Még felöltöztem. - mondta Lou.
Körülbelül egy órába telt míg meg ebédeltünk. Még fél óra volt, mire rendet raktunk...
Már vagy tíz perce vitatkoztunk, hogy milyen filmet nézzünk, amikor a hírekben elég érdekes riportot láttunk.
Úgy tűnik, hogy új 1D barátnő van a láthatáron. Eddig még nem erősítette meg senki sem a hírt, de egyes források szerint vagy Liam Payne vagy Louis Tomlinson választottja lehet a titokzatos lány. A napokban lehetett együtt látni Liam-mel, de készült egy félre érthető fotó, amin Louis-sal szerepel. A lányról csak annyit tudunk, hogy a banda egyik háttértáncosa.
Nem lehet biztosan tudni, hogy igaz-e a hír vagy csak néhány fantáziadós rajongó találta ki? Reméljük valaki megerősíti majd a hír valószínűségét.
Ez után két képet mutattak. Az egyiken Liam-mel sétáltunk a városban. Ez aznap készülhetett, mikor Laura megérkezett. A másik képen pedig Lou-val vagyunk, ahogy átöleli a derekamat. Ez Lau távozása után készült.
Mind az öten szoborként meredtünk a tv-re. Pár pillanatig mérlegeltük a hallottakat, majd minden ok nélkül kitört belőlünk a röhögés. Már folyt a könnyünk a röhögéstől és alig tudtunk egy helyben maradni. Niall már a földön fetrengett.
Miután kiröhögtük magunkat, megegyezésre jutottunk. A Karatekölyök című filmet néztük meg.
6. fejezet ~ Egy kis komolyság (rövid fejezet)
Éjjel egyre értünk haza a koncertről. Mindannyian hulla fáradtak voltunk, úgyhogy rekord gyorsasággal megfürödtünk és máris ágyba bújtunk.
Azonban amint elfeküdtem kiment az álom a szememből. Körülbelül egy órán keresztül forgolódtam, mígnem eszembe jutott, hogy van a földön net és laptop is.
Pikk-pakk bekapcsolt a gép. Vírustalanítás után pedig beléptem facebook-ra és twitter-re. Twitter-en nem volt semmi izgalmas. Két ember bekövetett, de nem ismertem őket, így nem követtem őket vissza. Sok ember azért szokott követni, mert a fiúk is a követőim között vannak... Mivel twitter-en nem találtam semmi jót, így maradt a face.
Ritkán szoktam facebook-on fent lenni, így elég sok újdonság volt.
Tíz ember játék felkérést küldött. Öten felkértek, hogy like-oljak valami filmes oldalt. Hatan ismerősnek jelöltek. Ketten megjelöltek fényképeken. Hét embernek tetszik a profilképem... Sok-sok minden történt.
Ritkán szoktam facebook-on fent lenni, így elég sok újdonság volt.
Tíz ember játék felkérést küldött. Öten felkértek, hogy like-oljak valami filmes oldalt. Hatan ismerősnek jelöltek. Ketten megjelöltek fényképeken. Hét embernek tetszik a profilképem... Sok-sok minden történt.
Hirtelen beugrott egy ablak. Ilyen is már régen történt.
Lou üzenete: Nem tudsz aludni? :)
Tori üzenete: A-a. Te se? :)
Lou üzenete: Nem. Van egy ötletem...
Tori üzenete: Miaz? :P
Lou üzenete: Öltözz melegen és gyere le a nappaliba... :D
Tori üzenete: Jólvan... Lent...
Lou üzenete: Siess Dinka! :D<3
Tori üzenete: Sietek! :))) <3
Letettem a laptop-ot az éjjeli szekrényre és gyorsan felöltöztem.
Halkan kinyitottam a szoba ajtót, de majdnem elsikítottam magam. Korom sötétben egy kéz landolt a számon.
- Rohadj meg Lou! - böktem a mellkasára, mikor megnyugodtam.
- Bocs.. - nevetett. - Gyere! - fogta meg a kezem.
A lehető leghalkabban lementünk a nappalin át a hátsó ajtón keresztül a kertbe.
Lélegzetelállító látvány fogadott.
- Úristen Lou! Ez meseszép! - olvadoztam.
- Örülök, hogy tetszik. - mosolygott, már amennyire sötétben látszott.
Leültünk a pokrócra és beszélgettünk. Tök jól éreztük magunkat. Anno szinte minden este csináltunk ilyeneket.. Ki ültünk a kertbe, elmentünk sétálni, vagy csak valamelyikünk átment a másikhoz és a kanapén összebújva horrort néztünk. 17 éves korunkig olyanok voltunk, mint a testvérek...
- Minden oké? - kérdezte Lou.
- Aha. Csak elgondolkoztam... - mosolyogtam rá. - Tudod mi jutott eszembe?
- Na mi?
- Emlékszel, mikor a 17. szülinapunk volt?
- Az volt az utolsó közös szülinapunk. - gondolkozott el. - Elég furán alakult az este...
- Hát igen... - vörösödtem el. - Nem gondoltam volna, hogy akkor mi..khm..ez lesz...
- Hát ja.. - már ő is vörös volt. Még jó, hogy sötétben nem látszik. - Tudtad, hogy akkor totál beléd voltam esve? - kérdezte.
- Nem, de rájöttem a csókodból... Igazából nekem is nagyon bejöttél... - sóhajtottam. Reméltem, hogy nem hallja meg...
- Nem tudom mi lett volna abból, ha akkor összejövünk..
- Szerintem semmi. Most nem lennék itt. - mondtam egyszerűen.
- Ezt ilyen biztosan tudod?
- Igen. Akkor az volt a legjobb megoldás. Neked utána ott volt Hannah nekem meg Tom. Az mondjuk már más kérdés, ami utána történt.
- Igaz. Plussz te elmentél én meg jelentkeztem az X-factor-ba... De örülök, hogy itt vagy és maradtunk barátok. Borzasztóan hiányoznál az életemből!
- Te is az enyémből! Mesélték a lányok, hogy mikor megtudtad, hogy jövünk másról nem is beszéltél. - vigyorogtam.
- Hát...igen... Fényt hoztál az életünkbe! :)
- Hééé.. ezt Ash és Jas előtt ne mond mert megsértőnek...
- Nem fogom... Csak ugye őket még se születésüktől ismerem. Velük nem jártam egy oviba, általánosba és középsuliba...
- Pontosan. Szeretlek te Őrült Répakirály!
- Én is téged Dinka Répahercegnő!
- Te is az enyémből! Mesélték a lányok, hogy mikor megtudtad, hogy jövünk másról nem is beszéltél. - vigyorogtam.
- Hát...igen... Fényt hoztál az életünkbe! :)
- Hééé.. ezt Ash és Jas előtt ne mond mert megsértőnek...
- Nem fogom... Csak ugye őket még se születésüktől ismerem. Velük nem jártam egy oviba, általánosba és középsuliba...
- Pontosan. Szeretlek te Őrült Répakirály!
- Én is téged Dinka Répahercegnő!
2013. december 24., kedd
5. fejezet ~ Koncert
Reggel álmosan ébredtem. Egész éjjel nem tudtam aludni, mert a szomszéd szobából elég érdekes hangok jöttek át. Niall és Jasmine jól szórakoztak, de szerintem mi többiek nem aludtunk egy szemhunyásnyit sem.
- Kávééét!!! Kávééét!!! - nyöszörögtem lefele menet a lépcsőn. - Kávééét!!!
- Én iiis!!! - jött utánam Liam. - De kaaannááálll néélkül!!!
- Soook cukorraaaal!!! - folytatta Zayn.
- Reeengeeeteg cuuukkoorrrraaaalll!!! - fejezte be Louis.
Mint négy hulla úgy ültünk le az étkező asztalhoz. Mindannyian vártuk a csodát, vagyis sok-sok-sok cukorral és tejjel, kanál nélkül a gőzölgő kávénkat. Bár tudtuk, hogy rajtunk kívül senki nem fogja megcsinálni. Azonban a lelkünk mélyén bíztunk benne, hogy Ashley befut és megcsinálja helyettünk....vagy hoz a Starbucks-ból.
Zayn előkotorta a telefonját és nyugdíjas bácsikat megszégyenítő lassúsággal írt egy négy szavas SMS-t. Fél perc múlva jött a válasz és 10 perc múlva már a kanapén ülve kávéztunk.
- Imádunk Ash!!! - mindannyian nyomtunk egy nagy puszit az arcára és visszaültünk sziesztázni.
Negyven percen keresztül szürcsöltük a kávékat, mikor Niall és Jasmine kipihenten és mosolyogva jöttek le a lépcsőn.
- Jó reggelt! - köszöntek mosolyogva. De vidámak egyesek...
- Már akinek! - vágott vissza Harry. - Egész éjjel nem aludt senki a kis éjszakai akciótok miatt... - nyávogott mind a négyünk nevében.
- Bocsi... - vörösödtek el. - Azt hittük nem halljátok. - mondta Jasmine.
- Pedig hallottuk... Tényleg nem aludtunk semmit... - halványan rájuk mosolyogtam, majd megittam az utolsó korty kávét és feltápászkodtam a kanapéról.
A fürdőben miután lezuhanyoztam dobtam magamra sminket, hogy ne látszódjanak a karikák a szemem alatt, majd felöltöztem.
- Jó leszek így? - kérdeztem a fiúktól.
- Nem tudom. Gyere ide! - Lou magához húzott és megpörgetett. - Tökéletes! - mondta.
- Köszönöm! - mosolyogtam.
Körülbelül 14 éves korom óta kérem ki Lou véleményét az öltözködésemmel kapcsolatban. Mindig megmondja ha valami nem jó.
Néhány perccel később Jasmine is lejött. Ő is csodálatosan festett, csakúgy mint Ashley.
Jasmine egy laza piros-fehér egybe ruhát viselt. Haja göndören omlott a vállaira. A sminkje pedig eleganciát tükrözött.
Ezzel szembe Ashley egy egyszerű, de mégis vadóc fehér rucit vett fel. Barna övet kötött a derekára és ráadásként felkapott egy zöld dzsekit.
Mindhárman viseltünk valami fehéret. Hárman egymás mellet állva egész jól festettünk.
Három autóval mentünk életem első One Direction koncertjére. Bármennyire furán hangzik ez lesz a legelső One Direction koncertem. Az elmúlt három évem nem éppen a koncertjeik látogatásáról szólt, bár szívesen elmentem volna rájuk. Ráadásul Magyarország közelébe még csak nem is jártak.
Lou-val ketten mentünk. A többiek nagyon nem akartak velünk jönni, mondván elég régen beszélgettünk Louis-val négyszemközt.
- Sajnálom az elmúlt három évet! - nyögte ki.
- Mit sajnálsz rajta? Amilyen bunkón viselkedtem veled akkor, csodálom, hogy még szóba állsz velem. - motyogtam.
- Tény és való, hogy az az egy hónap mindkettőnknek fájdalmas emlék.
- Hallgatnom kellett volna rád! Nem lett volna szabad bíznom benne! Tudtad előre, hogy az lesz, ami megtörtént! - elborzadtam, hacsak arra az elmebeteg állatra gondoltam.
- Meg van még? - kérdezte halkan Lou.
- Már nem látszik. Örülök, hogy akkor megjelentél!
- Én is, de szerintem ne is beszéljünk róla, mert kezdek egyre jobban ideges lenni...
Nyomtam Lou arcára egy puszit, mikor megálltunk.
Egész nyugis utunk volt a bejáratig. Fotósok és rajongók tömkelege támadott meg minket.
Nem tudtam, hogy mi zavart inkább. A vakuvillanás vagy a fülembe való sikítozás...
Lou-t bent egyből elragadta a fodrász én pedig megkerestem a lányokat.
- Minden oké? - kérdezte Jas. - Elég fura a tekinteted...
- Aha, persze. Jól vagyok, csak Lou-val megbeszéltük a dolgokat. - mosolyogtam.
- De tényleg, ti hogyan is vagytok most? - kérdezte hirtelen Ashley.
- Csak leges-legjobb barátok vagyunk! Születésem óta ő a legjobb barátom! - feleltem.
- Csak tudod Tori, leges-legjobb barátságból szempillantás alatt lehet szerelem! És ez tapasztalat! - mosolygott kedvesen Jasmine. - Niall a középiskolában a legjobb barátom volt és most nézd meg, hogy hol tartunk.
- Ez igaz! - csatlakozott Ashley is. - Zayn-nel nem mondhatnám, hogy legjobb barátok voltunk, de jóban voltunk. Lassan egy éve pedig együtt vagyunk.
- Lehet, hogy te nem veszed észre, de Louis, ha meg lát mindig mosolyog és jobb kedve lesz. Mikor megtudta, hogy visszajössz másról nem is beszélt...
- Ez nevetséges! Lou nem is volt és szerintem nem is lesz több mint barát....
- Háhá... ott a szerinted... - vágott közbe a két lány.
- Jó, mindegy. Hagyjuk ezt... - a mondatot nem tudtam befejezni, mert megjelentek a fiúk.
Akaratomon kívül is Lou-t figyeltem. És igazuk volt. Tényleg, amint belépett egyből rám mosolygott. Bár mondjuk szerintem csak éppen útban voltam vagy valami hasonló... Oké, ezek tényleg hülye kifogások, de tök fura lenne ha Louis meg én együtt lennénk. Bár, ha azt nézzük, akkor szinte egész életünkben együtt voltunk. Jó, ezt azonnal be kell fejeznem...
Öt perc múlva kezdtek a srácok. Nagyon jók voltak. A lányokkal kimentünk a nézőtérre és sikítozó tinikké váltunk. De tényleg.. Minden számot végig énekeltünk és akárhányszor felénk néztek vagy intetettek elkezdtünk sikoltozni...
A koncert vége fele a srácok egy kis figyelmet kértek.
- Sziasztok! - kezdte Liam. - Szeretnénk nektek bejelenteni, hogy egy hónap múlva új turnéra indulunk... - őrült sikítozás...
- Ez a turné egy kicsit más lesz, mivel néhány taggal bővülni fogunk egy-két koncert erejéig... - folytatta Niall.
- Az eddigi koncertek és turné során nem voltak háttértáncosaink... - mondta Zayn.
- Szeretnénk a táncosok közül a két jelenlévőt a színpadra szólítani. - szólalt meg Harry. - Köszöntsétek nagy szeretettel Ashley Wood-ot és Victoria Donowan-t.
Kicsit meglepődtünk, de egyből reagáltunk. Így amennyire hatalmas tömegben lehet, felmentünk a színpadra.
- Ennek a két csodás lánynak köszönhetjük a koreográfiát. Rengeteg energiát fektettek bele, azért, hogy ti majd jól szórakozzatok a koncerteken... - fejezte be Louis.
A rajongók még sikítoztak egy sort és megtapsoltak minket. A srácok elköszöntek tőlük majd jó éjszakát kívánva lejöttek a színpadról...
4. fejezet ~ Tánc és Ashley
Ezúton szeretnék nagyon sok boldog születésnapot kívánni a mi kedves, vicces, szeretni való...stb. Louis BooBear Tomlinson-unknak... Éljen sokáig Lou!!!! <3
- Toriiii!!!!!!! - kiabálta valaki majd rám ugrott. Micsoda reggeli ébresztés...
- Váááá!!! Szállj le rólam Niall!!! Rohadt nehéz vagy! - a szöszke nem akart rólam leszállni, így sziplán lelöktem a földre.
Mikor feltápászkodott oda könyökölt az ágy szélére és cukin rám nézett.
A többiek a nappaliban beszélgettek. Nem hallották meg, hogy lejövök, úgy hogy hallgatóztam egy kicsit.
- Lou, kérdezted már Tori-t? - kérdezte Zayn.
- Még nem mondtam neki. - felelte Tomo. - Nem tudom, hogy benne lenne e. Lehet, hogy még nem kész rá.
- Miről van szó? - ültem le Lou ölébe. - Most mivan? - néztem körbe. - Kényelmes...
- Hát jóóó. Ülhettél volna az enyémbe is. - ütögette meg a lábát Liam.
- Bocs. - tártam szét a karom. - Maradok a réginél. Majd legközelebb!
- Oké Baba. Behajtom rajtad! - rám kacsintott.
- Tényleg, mit kell tőlem megkérdezni? - néztem Zayn-re.
- Hát... azt...,hogy... nem sokára lesz egy turnénk és... mit szólnál ha a háttértáncosunk lennél... - felelte.
- Uuuuuuuuuu, de jóóóóóó!! - ugráltam. - Ez komoly?
- Aha. - mondta Lou. - De ne ugrálj! Nem tesz jót az önbecsülésemnek...
- Hülye! - nyomtam egy puszit az arcára.
- Köszi, ezt bóknak veszem. - vigyorgott.
Még hülyültünk egy kicsit, majd Zayn elment telefonálni. Fél órával később csengettek.
Egy mosolygós barna hajú lány lépett be a nappaliba. Éppen akkor mikor a kanapén csikiztek a srácok.
- Rosszkor? - kérdezte Zayn-t.
- Dehogyis. - felelte, majd megcsókolta a lányt. Ezek szerint a barátnője.
- Sráááácok... Engedjetek el... - sikoltottam. - Szia! - köszöntem a lánynak, miután kiszabadultam a csikiző kezek közül.
- Szia Ashley vagyok! - mosolygott kedvesen.
- Én meg Tori. - megöleltük egymást. - Zayn nem is mondta, hogy van barátnője... - néztem az említettre.
- Ash, igazából azért van itt, mert Ő is veled fog táncolni. - mosolygott Zayn.
- Oké. Az tök jó lesz. Mióta táncolsz? - kérdeztem a lánytól.
- Még csak négy éve. 14 évesen kezdtem. - felelte. - Te?
- Akkor még kezdőnek számítasz. Én már 15 éve.
- Az szép. Hány évesen kezdted?
- 6. Elég korán.
- Mutatsz valamit? - kérdezte csillogó szemekkel. Látszott rajta, hogy élvezi azt amit csinál és, hogy tudásra éhes.
- Persze.
Fent az emeleten van egy táncszobának elkönyvelt helyiség. Oda bementünk. Gyorsan átvettem valami tánchoz alkalmasabb ruhát és bemelegítettem.
- Oké. Mit mutassak? - kérdeztem Ashley-től.
- Rögtönzés? - kérdezett vissza.
- Oké. Mondj egy számot...
- Will.i.am és Britney. Scream and Shout. - felelte mosolyogva.
- Majd D.J. Malik beteszi. - ugrott Zayn a laptophoz.
Mikor Zayn elindította a zenét önálló életre keltek a lábaim. Nem is gondolkodtam semmin. Az agyam alvó állapotban volt...
Míg táncoltam nem igazán figyeltem a többieket. Csak a zenére koncentráltam, így meglepetésként ért, mikor hangos taps és fütty rivalgásban törtek ki.
- Köszi! - hajtottam le a fejem, ami totálisan vörös volt.
- Rohadt jól táncolsz!!! Ez tényleg rögtönzött volt? - mondta Nialler.
- Aha. Nem nehéz...
- Áááá neeeem... - mondta Ash. - Hogy csinálod?
- Egyszerű, csak a zenére kell koncentrálni. Ne azon agyalj, hogy milyen lépés mutatna jól. Kapcsold ki az agyad és élvezd!!!
Ashley-vel elkezdtük megtervezni a koncertekre a koreo-t. Egész sokat haladtunk.
Este hétre hullafáradtan hazaesett Jasmine is. Elmeséltük neki a mai napot. És neki is megmutattok Ash-el, hogy mire jutottunk. Igazán sajnálta, hogy lemaradt a mai napról... De suliba kell járni. Még jó, hogy tavaly két évet csináltam meg egy helyett... Igaz, akkor csak tanulásból állt az életem... Hiába tánc suliba jártam, akkor is kellett tanulni...
Este egész jó idő volt, így kimentünk a kertbe focizni. Két négyes csapatot alkottunk.
Az egyik csapat kapitány Lou volt, a másik pedig Liam. Lou csapatának a tagjai: Harry, Ashley és Niall. Liam csapatának a tagjai: Zayn, Jasmine és én....
- Ez nem ér.. Az én csapatomban csak lányok vannak... - hisztizett Liam.
- Héééé. Én is itt vagyok! - kiáltott fel Zayn.
- Bocs, téged is lánynak néztelek! - kért bocsánatot Leeroy.
- Liam, biztosíthatlak, hogy srác. - szólalt meg Ash.
Körülbelül este tízig játszottunk... És végül döntetlenben kiegyeztünk... Egyik csapat se tudott már a végén gólt lőni, így az állás 4-4 lett... De becsületünkre legyen, hogy mi rúgtuk az első gólt....
- Toriiii!!!!!!! - kiabálta valaki majd rám ugrott. Micsoda reggeli ébresztés...
- Váááá!!! Szállj le rólam Niall!!! Rohadt nehéz vagy! - a szöszke nem akart rólam leszállni, így sziplán lelöktem a földre.
Mikor feltápászkodott oda könyökölt az ágy szélére és cukin rám nézett.
- Mit szeretnél? - kérdeztem.
- Csinálsz nekem reggelit?
- Hol van Jasmine?
- Suliba. A többiek meg nem tudnak finomat csinálni... - sóhajtott.
- Adj tíz percet. - motyogtam és átfordultam a másik oldalamra.
- Jó... - dunnyogott, majd kiment a szobából.
Nem akartam Niall-t megbántani, így rekord gyorsasággal kiugrottam az ágyból. Ami elég jól sikerült, mivel megbotlottam a saját lábamban és hasra estem. Kiröhögtem magam, majd lerohantam a konyhába.
Niall az egyik bárszéken ült, mikor leértem mosolyogva megjegyezte.
- 6 perc és 47 másodperc. Új rekord! - ekkor vettem csak észre, hogy egy stopperóra van a kezében.
- Mit szeretnél enni? - kérdeztem mosolyogva.
- Palacsintát. - vágta rá egyből.
Míg el nem készültek, addig Niall a pulton könyökölt és figyelte, hogy mit csinálok. Néha még kérdezgetett is. Olyan volt, mintha egy hat éves kisgyerek lenne, aki érdeklődve figyeli, ahogy az anyukája reggelit készít neki.
Mikor elé raktam a kész művet nyomott az arcomra egy puszit. Ekkor valaki egy nagyot köhintett mögöttünk.
- Niall, nem lophatod el a barátnőmet... - dühöngött Harry. Leült ő is. - Asszony hol a reggelim? - halál komoly fejet vágott, én pedig azt hittem, hogy megfulladok a röhögéstől.
- Mindjárt kapsz te is! - mondtam és Hazzának is csináltam egy adagot.
A fiúk nekiláttak a reggelinek én pedig felmentem a szobámba.
Lezuhanyoztam. Megcsináltam a hajam és felöltöztem.
- Lou, kérdezted már Tori-t? - kérdezte Zayn.
- Még nem mondtam neki. - felelte Tomo. - Nem tudom, hogy benne lenne e. Lehet, hogy még nem kész rá.
- Miről van szó? - ültem le Lou ölébe. - Most mivan? - néztem körbe. - Kényelmes...
- Hát jóóó. Ülhettél volna az enyémbe is. - ütögette meg a lábát Liam.
- Bocs. - tártam szét a karom. - Maradok a réginél. Majd legközelebb!
- Oké Baba. Behajtom rajtad! - rám kacsintott.
- Tényleg, mit kell tőlem megkérdezni? - néztem Zayn-re.
- Hát... azt...,hogy... nem sokára lesz egy turnénk és... mit szólnál ha a háttértáncosunk lennél... - felelte.
- Uuuuuuuuuu, de jóóóóóó!! - ugráltam. - Ez komoly?
- Aha. - mondta Lou. - De ne ugrálj! Nem tesz jót az önbecsülésemnek...
- Hülye! - nyomtam egy puszit az arcára.
- Köszi, ezt bóknak veszem. - vigyorgott.
Még hülyültünk egy kicsit, majd Zayn elment telefonálni. Fél órával később csengettek.
Egy mosolygós barna hajú lány lépett be a nappaliba. Éppen akkor mikor a kanapén csikiztek a srácok.
- Rosszkor? - kérdezte Zayn-t.
- Dehogyis. - felelte, majd megcsókolta a lányt. Ezek szerint a barátnője.
- Sráááácok... Engedjetek el... - sikoltottam. - Szia! - köszöntem a lánynak, miután kiszabadultam a csikiző kezek közül.
- Szia Ashley vagyok! - mosolygott kedvesen.
- Én meg Tori. - megöleltük egymást. - Zayn nem is mondta, hogy van barátnője... - néztem az említettre.
- Ash, igazából azért van itt, mert Ő is veled fog táncolni. - mosolygott Zayn.
- Oké. Az tök jó lesz. Mióta táncolsz? - kérdeztem a lánytól.
- Még csak négy éve. 14 évesen kezdtem. - felelte. - Te?
- Akkor még kezdőnek számítasz. Én már 15 éve.
- Az szép. Hány évesen kezdted?
- 6. Elég korán.
- Mutatsz valamit? - kérdezte csillogó szemekkel. Látszott rajta, hogy élvezi azt amit csinál és, hogy tudásra éhes.
- Persze.
Fent az emeleten van egy táncszobának elkönyvelt helyiség. Oda bementünk. Gyorsan átvettem valami tánchoz alkalmasabb ruhát és bemelegítettem.
- Rögtönzés? - kérdezett vissza.
- Oké. Mondj egy számot...
- Will.i.am és Britney. Scream and Shout. - felelte mosolyogva.
- Majd D.J. Malik beteszi. - ugrott Zayn a laptophoz.
Mikor Zayn elindította a zenét önálló életre keltek a lábaim. Nem is gondolkodtam semmin. Az agyam alvó állapotban volt...
- Köszi! - hajtottam le a fejem, ami totálisan vörös volt.
- Rohadt jól táncolsz!!! Ez tényleg rögtönzött volt? - mondta Nialler.
- Aha. Nem nehéz...
- Áááá neeeem... - mondta Ash. - Hogy csinálod?
- Egyszerű, csak a zenére kell koncentrálni. Ne azon agyalj, hogy milyen lépés mutatna jól. Kapcsold ki az agyad és élvezd!!!
Ashley-vel elkezdtük megtervezni a koncertekre a koreo-t. Egész sokat haladtunk.
Este hétre hullafáradtan hazaesett Jasmine is. Elmeséltük neki a mai napot. És neki is megmutattok Ash-el, hogy mire jutottunk. Igazán sajnálta, hogy lemaradt a mai napról... De suliba kell járni. Még jó, hogy tavaly két évet csináltam meg egy helyett... Igaz, akkor csak tanulásból állt az életem... Hiába tánc suliba jártam, akkor is kellett tanulni...
Este egész jó idő volt, így kimentünk a kertbe focizni. Két négyes csapatot alkottunk.
Az egyik csapat kapitány Lou volt, a másik pedig Liam. Lou csapatának a tagjai: Harry, Ashley és Niall. Liam csapatának a tagjai: Zayn, Jasmine és én....
- Ez nem ér.. Az én csapatomban csak lányok vannak... - hisztizett Liam.
- Héééé. Én is itt vagyok! - kiáltott fel Zayn.
- Bocs, téged is lánynak néztelek! - kért bocsánatot Leeroy.
- Liam, biztosíthatlak, hogy srác. - szólalt meg Ash.
Körülbelül este tízig játszottunk... És végül döntetlenben kiegyeztünk... Egyik csapat se tudott már a végén gólt lőni, így az állás 4-4 lett... De becsületünkre legyen, hogy mi rúgtuk az első gólt....
2013. december 22., vasárnap
3. fejezet~Meglepetés :D
Beléptem az ajtón és akkorát sikítottam, amekkorát csak tudtam. Ezt nem hiszem el!!! Hogy került ide???
- Na miaz? Már meg se ölelsz? - tárta szét a karját Laura, a legjobb barátnőm.
Egyből a nyakába ugrottam. Körülbelül két éve nem láttam.
Amúgy Lau belsőleg mindenben az ellentétem. Megfontolt és néha visszahúzódó. Ellenben én mindig őrülten viselkedem és imádok beszélni és minden hülyeségben benne vagyok. Lau is mindenben benne van csak ő előtte mindent átgondol.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem, miután kiörültem magam.
- Kérdezd azt az őrültet, aki az éjszaka közepén felhívott, hogy azonnal ide kell jönnöm. - mondta, majd Louis-ra mutatott.
- Köszi, köszi, köszi... - Lou nyakába is ugrottam, majd jó szorosan megöleltem.
- Engedj el mielőtt megfulladok... - tolt egy kicsit hátrébb. Kinyújtottam rá a nyelvem. - Dugd vissza, mert leharapom!
- Nem! - ezzel vissza is húztam a számba.
.....
- Gyere Lau megmutatom a házat.. - kezdtem el húzni a lépcső fele.
Az első szoba az Zayn-é volt.
- Tipikus Zayn szoba.. Múltkor a padlót se lehetett látni... - motyogtam.
- Aham. Kövi...
- Ez Niall és Jasmine szobája. - nyitottam be a következő szobába.
- Az N betűből kitaláltam, hogy kié az a szoba.. - mosolygott Lau. - Meglepően tiszta és rendezett...
- Tudod Jasmine rendet tart. - vontam vállat.
- Ez már Harry-é. Most kivételesen rend van... Amúgy az év 300 napján rumli van.
- És a többi nap? - kérdezte barátnőm.
- Nincs itthon. - nevettem el magam.
- Kitalálom, ez Liam szobája. - mondta Laura.
- Honnan tudtad?
- Ő ilyen rendezett...
- Igaz. - értettem vele egyet.
- És az utolsó, Lou-é. - nyitottam be az utolsó szobába.
- Aranyos... - mosolygott Lau.
....
Visszamentünk a szobámba és leültünk az ágyra beszélgetni.
- Rendben leszel? - kérdezte Lau. Tudtam mire céloz.
- Nem tudom. - mondtam őszintén. - Fogalmam sincs, hogy mi lesz... Eddig borzasztóan rossz, de itt vannak a többiek és mindenben segítenek...
- Remélem is, mert ha nem velem gyűlik meg a bajuk!!! Sajnálom, hogy nem lehetek melletted... - nézett bűnbánóan.
- Ugyan. - legyintettem. - Ott van neked a suli meg minden...
- De akkor is az lenne a természetes, ha itt lennék veled, elvégre te vagy a legjobb barátnőm!
- Te is nekem! - jó szorosan megöleltük egymást.
- Ricsi üzeni, hogy majd told el egyszer a képed hozzánk! Régen látott!
- Persze, tényleg hogy vagytok? - kérdeztem. Erre csak felém mutatta az ujját, amin egy csodaszép gyűrű volt. - Na ne... - hüledeztem.
- De de... Egy hete kérte meg a kezem... - felelte vörösen.
- Gratulálok!!!! Amúgy ő is eljöhetett volna veled...
- Sajnos nem tudott.
- Ohh, még egyszer gratulálok! Remélem hamar esküvő lesz!!!
- Még minimum fél év! A suli meg az év végi vizsgák miatt nincs időnk semmire. Most is csak mára tudtam eljönni. Este repülök vissza New York-ba.
- Köszi, hogy eljöttél! Nem épp New York van a legközelebb...
- Hát igen, de érted bármit!
Még sokáig beszélgettünk, de sajnos eljött a búcsú ideje.
- Remélem hamar találkozunk! - sírtuk el magunkat. - Nagyon fogsz hiányozni! - öleltem meg.
- Te is nekem! - törölte meg a szemét. - Lou!
- Igen? - kérdezte Louis.
- Vigyázz rá! - megölelték egymást, mire Harry hiszti rohamot kapott.
- Chh, és minket meg se ölelsz? Szép, mondhatom! Meg persze csak Louis vigyázzon Tori-ra... Mintha mi itt se lennénk... - duzzogott, mi pedig a hasunkat fogva röhögtünk.
- Gyere ide, te! - ölelte meg Lau. - Ti is vigyázzatok, erre a lökött csajra!
Szép sorban mindenkitől elköszönt, majd beszállt a taxiba és elment.
A többiek bementek, mi Lou-val a kocsi után néztünk.
- Köszönöm! - motyogtam halkan.
- Alap! - mosolygott rám kedvesen majd félkézzel átölelte a derekam és a többieket követve bementünk a házba.
Felmentem a szobámba és az egyik albumot elkezdtem nézegetni.
Néhány kép az albumból:
Tori és Laura
Szintén Tori és Laura. Itt Tori szőke.
Szintén a két lány.
Gyerekkorukban..
Tori szülei
Tori és Louis kicsinek
Tori és Louis
Tori és Lau
Tori és Louis
- Na miaz? Már meg se ölelsz? - tárta szét a karját Laura, a legjobb barátnőm.
Egyből a nyakába ugrottam. Körülbelül két éve nem láttam.
Amúgy Lau belsőleg mindenben az ellentétem. Megfontolt és néha visszahúzódó. Ellenben én mindig őrülten viselkedem és imádok beszélni és minden hülyeségben benne vagyok. Lau is mindenben benne van csak ő előtte mindent átgondol.
- Kérdezd azt az őrültet, aki az éjszaka közepén felhívott, hogy azonnal ide kell jönnöm. - mondta, majd Louis-ra mutatott.
- Köszi, köszi, köszi... - Lou nyakába is ugrottam, majd jó szorosan megöleltem.
- Engedj el mielőtt megfulladok... - tolt egy kicsit hátrébb. Kinyújtottam rá a nyelvem. - Dugd vissza, mert leharapom!
- Nem! - ezzel vissza is húztam a számba.
.....
- Gyere Lau megmutatom a házat.. - kezdtem el húzni a lépcső fele.
Az első szoba az Zayn-é volt.
- Aham. Kövi...
- Ez Niall és Jasmine szobája. - nyitottam be a következő szobába.
- Tudod Jasmine rendet tart. - vontam vállat.
- És a többi nap? - kérdezte barátnőm.
- Nincs itthon. - nevettem el magam.
- Honnan tudtad?
- Ő ilyen rendezett...
- Igaz. - értettem vele egyet.
- Aranyos... - mosolygott Lau.
....
Visszamentünk a szobámba és leültünk az ágyra beszélgetni.
- Rendben leszel? - kérdezte Lau. Tudtam mire céloz.
- Nem tudom. - mondtam őszintén. - Fogalmam sincs, hogy mi lesz... Eddig borzasztóan rossz, de itt vannak a többiek és mindenben segítenek...
- Remélem is, mert ha nem velem gyűlik meg a bajuk!!! Sajnálom, hogy nem lehetek melletted... - nézett bűnbánóan.
- Ugyan. - legyintettem. - Ott van neked a suli meg minden...
- De akkor is az lenne a természetes, ha itt lennék veled, elvégre te vagy a legjobb barátnőm!
- Te is nekem! - jó szorosan megöleltük egymást.
- Ricsi üzeni, hogy majd told el egyszer a képed hozzánk! Régen látott!
- Persze, tényleg hogy vagytok? - kérdeztem. Erre csak felém mutatta az ujját, amin egy csodaszép gyűrű volt. - Na ne... - hüledeztem.
- De de... Egy hete kérte meg a kezem... - felelte vörösen.
- Gratulálok!!!! Amúgy ő is eljöhetett volna veled...
- Sajnos nem tudott.
- Ohh, még egyszer gratulálok! Remélem hamar esküvő lesz!!!
- Még minimum fél év! A suli meg az év végi vizsgák miatt nincs időnk semmire. Most is csak mára tudtam eljönni. Este repülök vissza New York-ba.
- Köszi, hogy eljöttél! Nem épp New York van a legközelebb...
- Hát igen, de érted bármit!
Még sokáig beszélgettünk, de sajnos eljött a búcsú ideje.
- Remélem hamar találkozunk! - sírtuk el magunkat. - Nagyon fogsz hiányozni! - öleltem meg.
- Te is nekem! - törölte meg a szemét. - Lou!
- Igen? - kérdezte Louis.
- Vigyázz rá! - megölelték egymást, mire Harry hiszti rohamot kapott.
- Chh, és minket meg se ölelsz? Szép, mondhatom! Meg persze csak Louis vigyázzon Tori-ra... Mintha mi itt se lennénk... - duzzogott, mi pedig a hasunkat fogva röhögtünk.
- Gyere ide, te! - ölelte meg Lau. - Ti is vigyázzatok, erre a lökött csajra!
Szép sorban mindenkitől elköszönt, majd beszállt a taxiba és elment.
A többiek bementek, mi Lou-val a kocsi után néztünk.
- Köszönöm! - motyogtam halkan.
- Alap! - mosolygott rám kedvesen majd félkézzel átölelte a derekam és a többieket követve bementünk a házba.
Felmentem a szobámba és az egyik albumot elkezdtem nézegetni.
Néhány kép az albumból:
2013. december 10., kedd
2.fejezet~Új barát
Egy hete élek a fiúkkal és Jasmine-nel. Rettentően sokat segítenek, minden pillanatban mellettem vannak. A legtöbbet Louis segít, ami miatt egy kicsit lelkiismeret furdalásom is van. Ezt szóvá is tettem neki. Ő pedig szimplán kiröhögött. De ma elmaradt a szokásos napi látogatás.
Ezek szerint értette azt, amire céloztam vagyis nem igazán tudom, hogy mire is utaltam.
Reggel vagyis inkább délelőtt 11 órakor ébredtem fel. Nagy nehezen kitápászkodtam az ágyból és a fürdőbe mentem. Belenéztem a tükörbe és, az, amit láttam elborzasztott. A hajam össze-vissza kócolódott, a szemeim karikásak voltak és a sírástól feldagadtak, a szám kiszáradt és cserepes volt.
Elfordultam a tükörtől és leültem, a szekrénynek támasztottam a hátamat hátamat és újból kitört belőlem a zokogás.
Egy hete ez megy minden nap.
- Tori, merre vagy? - hallottam meg Liam hangját.
Nem tudtam megszólalni. Egyszerűen nem jött ki a hang a torkomon.
Hallottam, ahogy bemegy a gardróbba is. Majd hallgatózott egy kicsit a fürdőnél és lassan benyitott. Amint meglátott odajött hozzám és lehajolt elém. Felnyalábolt a földről és visszavitt a szobámba.
- Tori, ne sírj, kérlek! Nem vagy egyedül...
- Saj..saj..sajnálom! - szipogtam.
- Ne hülyülj! Nem kell semmit sem sajnálnod! Elvesztetted a szüleidet, természetes ha kivagy borulva, de nem vagy egyedül! Mi itt vagyunk neked! Ránk mindig számíthatsz!
- Kö..kö..köszönöm! - szipogtam még mindig. - Köszönöm, hogy vagytok nekem! Nem is tudom, hogy mihez kezdenék ebben a helyzetben nélkületek!
Hálásan megöleltem ő pedig letörölte a könnyeimet.
- Mit szólnál ha ma megmutatnám a kedvenc helyem? - kérdezte.
- Hát...jó... De nem vagyok valami nagy társaság...
- Nem zavar... Az a lényeg, hogy egy kicsit felvidulj!
- Oké, akkor felöltözöm.
Kiment a szobából, én pedig felöltöztem. Megcsináltam a hajam és tettem fel sminket is, hogy annyira ne látszódjon a szomorúságom...
Sóhajtottam egy nagyot, majd elindultam a lépcsőn. Minden egyes lépcsőfoknál olyan volt, mintha távolodnék a fájdalomtól, a magánytól, a szenvedéstől...
- Mehetünk? - kérdezte mosolyogva Liam.
- Aha, persze. - kedvesen mosolyogtam rá, majd kinyitotta az ajtót és elindultunk.
Elindultunk és csak úgy sétáltunk és beszélgettünk. Ígéretéhez híven megmutatta a kedvenc helyét. Tényleg szép és varázslatos hely.
Rajtunk kívül szinte nem is volt ott senki.
- Köszönöm! - szólaltam meg hirtelen.
- Ugyan mit? - kérdezett vissza.
- Hát, azt, hogy nem hagytad, hogy megpusztuljak a szobámban. Hogy kirángattál...
- Semmiség. Az az igazság, hogy a többieknek van egy meglepetésük és én vagyok az aki elvonja a figyelmedet...
- Ohhhh... Kinek az ötlete volt?
- Lou.
- Ohó, nagyon jól tudja,hogy utálom a meglepetéseket... Ezért még kinyírom...
Ezen csak elmosolyodott és zsebre dugta a kezét. Kezdett egy kicsit hűvösödni...
- Mit szólnál ha elmennénk inni valamit? - kérdeztem. - Mondjuk Starbucks?
- Oké.
- Jó napot! - mondta egy mosolygós eladó. - Mivel szolgálhatok?
- Két kávét kérnénk. - mondta a Liam, a hölgy pedig elsietett.
Hamar megkaptuk a két kávét és már távoztunk is. Tekintettel az egyre növekvő lány tömegre.
- Lou mesélte, hogy Magyarországon éltél néhány évig.
- Aha, anyukám magyar származású és a nagyszüleimnél voltunk. Sajnos a nagypapám meghalt és anyuék segítettek a mamának, míg én suliba voltam. Akkor az tűnt a legjobb megoldásnak, ha néhány évre odaköltözünk. Apa a cégét bárhonnan tudta irányítani és létrehozott egy magyar leányvállalatot. Anya orvosként bárhol talált munkát. Engem pedig felvettek a Tánc és Színművészeti Egyetemre, így mindenképp el kellett volna mennem.
- Tánc vagy színészet?
- Tánc. Az a mindenem a fotózás mellett. Három éves koromban határoztam el, hogy táncos leszek és semmi sem ingatta meg az elképzelésem. Hogy-hogy az éneklés mellett döntöttél?
- Régen mindenki mondta, hogy jó hangom van. 14 évesen jelentkeztem először az X-faktorba. De ugye Simon nem engedett tovább a mentorházból. Megígértette velem, hogy 2 év múlva újra megpróbálom és most itt vagyok.
- Gondolom életed legjobb döntése volt visszamenni?
- Igen, most már el se tudnám képzelni az életem a fiúk nélkül. Igaz, hogy akkor harmadikak lettünk, de szerintem mi vagyunk az igazi nyertesek. Nyertünk magunknak négy legjobb barátot vagyis most már ötöt és szerintem ez számít.
- Ki az ötödik?
- Te.
- Ooooo...
- Most már te is a banda tagja vagy már ha képletesen is.
- Köszönöm! Ez igazán jól esik. Olyanok vagytok, mintha a tesóim lennétek. Lett hirtelen öt öcsém.
- Öt? Idősebb vagy Louis-nál is?
- Igen. Két órával. - elnevette magát. - Ne nevess, akkor is fiatalabb nálam. - tetettem a durcist.
- Jó, na, ne haragudj!
- Nem haragszom! Ilyenért?
- Hülye... - mondta egyszerűen.
- Köszi, ezt bóknak veszem. - tettem a szívemre a kezem, majd istenigazából elnevettem magam.
Néha szokásom a semmin nevetni és ez is olyan pillanat volt.
Erre a néhány órára úgy éreztem, mintha a szüleim meg se haltak volna. Igazán jól éreztem magam és végre igazán tudtam nevetni. Még ha hülyeségen is, akkor is...
Ma jöttem rá igazán, hogy nem öt barátot nyertem, hanem öt testvért. Az elmúlt majdnem egy hónapban mindent megtettek értem, úgy hogy Lou-n kívül nem is igazán ismertem őket. És ott van még Jasmin is, akit totál vadidegenként állt mellettem. Bármiben számíthatok rá és ez kölcsönös is. Egy hónap után érzem azt, hogy a világ végére is elmennék értük. És ez nem elcsépelt kifejezés meg nagyzolás, ezt tényleg így gondolom. Ebben a pár hétben többet voltak mellettem, mint bárki az életemben (anyán kívül). Imádom őket!!!
Délután négy körül értünk haza... Liam, mondta,hogy terveztek valami meglepetést, de, hogy ezt???
Ezek szerint értette azt, amire céloztam vagyis nem igazán tudom, hogy mire is utaltam.
Reggel vagyis inkább délelőtt 11 órakor ébredtem fel. Nagy nehezen kitápászkodtam az ágyból és a fürdőbe mentem. Belenéztem a tükörbe és, az, amit láttam elborzasztott. A hajam össze-vissza kócolódott, a szemeim karikásak voltak és a sírástól feldagadtak, a szám kiszáradt és cserepes volt.
Elfordultam a tükörtől és leültem, a szekrénynek támasztottam a hátamat hátamat és újból kitört belőlem a zokogás.
Egy hete ez megy minden nap.
- Tori, merre vagy? - hallottam meg Liam hangját.
Nem tudtam megszólalni. Egyszerűen nem jött ki a hang a torkomon.
Hallottam, ahogy bemegy a gardróbba is. Majd hallgatózott egy kicsit a fürdőnél és lassan benyitott. Amint meglátott odajött hozzám és lehajolt elém. Felnyalábolt a földről és visszavitt a szobámba.
- Tori, ne sírj, kérlek! Nem vagy egyedül...
- Saj..saj..sajnálom! - szipogtam.
- Ne hülyülj! Nem kell semmit sem sajnálnod! Elvesztetted a szüleidet, természetes ha kivagy borulva, de nem vagy egyedül! Mi itt vagyunk neked! Ránk mindig számíthatsz!
- Kö..kö..köszönöm! - szipogtam még mindig. - Köszönöm, hogy vagytok nekem! Nem is tudom, hogy mihez kezdenék ebben a helyzetben nélkületek!
Hálásan megöleltem ő pedig letörölte a könnyeimet.
- Mit szólnál ha ma megmutatnám a kedvenc helyem? - kérdezte.
- Hát...jó... De nem vagyok valami nagy társaság...
- Nem zavar... Az a lényeg, hogy egy kicsit felvidulj!
- Oké, akkor felöltözöm.
Kiment a szobából, én pedig felöltöztem. Megcsináltam a hajam és tettem fel sminket is, hogy annyira ne látszódjon a szomorúságom...
- Mehetünk? - kérdezte mosolyogva Liam.
- Aha, persze. - kedvesen mosolyogtam rá, majd kinyitotta az ajtót és elindultunk.
Elindultunk és csak úgy sétáltunk és beszélgettünk. Ígéretéhez híven megmutatta a kedvenc helyét. Tényleg szép és varázslatos hely.
- Köszönöm! - szólaltam meg hirtelen.
- Ugyan mit? - kérdezett vissza.
- Hát, azt, hogy nem hagytad, hogy megpusztuljak a szobámban. Hogy kirángattál...
- Semmiség. Az az igazság, hogy a többieknek van egy meglepetésük és én vagyok az aki elvonja a figyelmedet...
- Ohhhh... Kinek az ötlete volt?
- Lou.
- Ohó, nagyon jól tudja,hogy utálom a meglepetéseket... Ezért még kinyírom...
Ezen csak elmosolyodott és zsebre dugta a kezét. Kezdett egy kicsit hűvösödni...
- Mit szólnál ha elmennénk inni valamit? - kérdeztem. - Mondjuk Starbucks?
- Oké.
- Két kávét kérnénk. - mondta a Liam, a hölgy pedig elsietett.
Hamar megkaptuk a két kávét és már távoztunk is. Tekintettel az egyre növekvő lány tömegre.
- Lou mesélte, hogy Magyarországon éltél néhány évig.
- Aha, anyukám magyar származású és a nagyszüleimnél voltunk. Sajnos a nagypapám meghalt és anyuék segítettek a mamának, míg én suliba voltam. Akkor az tűnt a legjobb megoldásnak, ha néhány évre odaköltözünk. Apa a cégét bárhonnan tudta irányítani és létrehozott egy magyar leányvállalatot. Anya orvosként bárhol talált munkát. Engem pedig felvettek a Tánc és Színművészeti Egyetemre, így mindenképp el kellett volna mennem.
- Tánc vagy színészet?
- Tánc. Az a mindenem a fotózás mellett. Három éves koromban határoztam el, hogy táncos leszek és semmi sem ingatta meg az elképzelésem. Hogy-hogy az éneklés mellett döntöttél?
- Régen mindenki mondta, hogy jó hangom van. 14 évesen jelentkeztem először az X-faktorba. De ugye Simon nem engedett tovább a mentorházból. Megígértette velem, hogy 2 év múlva újra megpróbálom és most itt vagyok.
- Gondolom életed legjobb döntése volt visszamenni?
- Igen, most már el se tudnám képzelni az életem a fiúk nélkül. Igaz, hogy akkor harmadikak lettünk, de szerintem mi vagyunk az igazi nyertesek. Nyertünk magunknak négy legjobb barátot vagyis most már ötöt és szerintem ez számít.
- Ki az ötödik?
- Te.
- Ooooo...
- Most már te is a banda tagja vagy már ha képletesen is.
- Köszönöm! Ez igazán jól esik. Olyanok vagytok, mintha a tesóim lennétek. Lett hirtelen öt öcsém.
- Öt? Idősebb vagy Louis-nál is?
- Igen. Két órával. - elnevette magát. - Ne nevess, akkor is fiatalabb nálam. - tetettem a durcist.
- Jó, na, ne haragudj!
- Nem haragszom! Ilyenért?
- Hülye... - mondta egyszerűen.
- Köszi, ezt bóknak veszem. - tettem a szívemre a kezem, majd istenigazából elnevettem magam.
Néha szokásom a semmin nevetni és ez is olyan pillanat volt.
Erre a néhány órára úgy éreztem, mintha a szüleim meg se haltak volna. Igazán jól éreztem magam és végre igazán tudtam nevetni. Még ha hülyeségen is, akkor is...
Ma jöttem rá igazán, hogy nem öt barátot nyertem, hanem öt testvért. Az elmúlt majdnem egy hónapban mindent megtettek értem, úgy hogy Lou-n kívül nem is igazán ismertem őket. És ott van még Jasmin is, akit totál vadidegenként állt mellettem. Bármiben számíthatok rá és ez kölcsönös is. Egy hónap után érzem azt, hogy a világ végére is elmennék értük. És ez nem elcsépelt kifejezés meg nagyzolás, ezt tényleg így gondolom. Ebben a pár hétben többet voltak mellettem, mint bárki az életemben (anyán kívül). Imádom őket!!!
Délután négy körül értünk haza... Liam, mondta,hogy terveztek valami meglepetést, de, hogy ezt???
2013. november 23., szombat
1. fejezet ~ Egy új élet
- Kérlek Tori, nyisd ki a szemed! Ébredj fel! - suttogta valaki a fülembe. - Te vagy a legfontosabb számomra! Olyan, mintha a húgom lennél, kérlek nyisd ki a szemed!
Próbáltam kinyitni a szemem. Minden erőmmel azon voltam, hogy felpattanjanak és megtudjam nyugtatni Lou-t, hogy nincs semmi bajom. De ez sajnos nem ment ilyen egyszerűen.
Minden egyes porcikám fájt. Alig tudtam megmozdítani a kezem.
Nagy fájdalmak árán megfogtam Lou kezét, aki meglepődve nézett.
- Louis! - suttogtam, de még a beszéd is borzalmasan fájt. Körülbelül, mintha egy tüzes vasat dugnának le az ember tokán.
- Cssss... Szólok egy orvosnak!
Elment és hallottam, ahogy egy bizonyos Dr. Sheen nevét kiabálja.
Borzasztóan éreztem magam. A fejem lüktetett, a végtagjaim sajogtak és a bal kezem be is volt gipszelve.
Hirtelen villámcsapásként értek el az agyamig az emlékképek.
A kocsi legurult egy lejtőn. Apu kizuhant a kocsiból a szélvédőn keresztül. Belecsapódott egy fába az autó és anyu egy hatalmasat sikított. A túlélési ösztön hajtott előre, kijutottam az égő kocsiból, de anyut nem tudtam kihozni. Az utolsó emlékem az, hogy fölcsaptak a lángok és anya kiáltott egy utolsót.
Tudtam, hogy anyuval mi történt, de apámról semmit sem.
Körülbelül 2-3 perc kellett ahhoz is, hogy felfogjam, hogy anyu meghalt. Meghalt?
A könnyeim patakokban kezdtek folyni. Az nem lehet, hogy az anyukám, aki felnevelt, gondoskodott rólam, Ő aki a Mindent jelenti számomra, itt hagyjon.
Úgy éreztem, mintha minden ellenem lenne. Azt kívántam, hogy bárcsak én lennék ott anyu helyett, bárhol is legyen.
......
(Two Weeks Later)
......
Lassacskán kezdem feldolgozni, azt, ami a szüleimmel történt. Apu elvesztésébe viszonylag hamar beletörődtem. Vagyis nem ez a legjobb szó. Inkább elfogadtam. Apa sose volt igazán részese az életemnek. Mindig keveset volt velem, amit igazából sose bántam. Anya pótolt mindent.
Anya olyan volt, mintha a testvérem, a legjobb barátnőm és az oltalmazó anyukám lenne egy személyben. Mindent megadott nekem. Támogatott mindenben, ott állt mellettem a bajban. Együtt örült velem, ha boldog voltam és együtt sírtunk, ha valami szomorúság ért. Sose gondoltam bele, hogy milyen lesz majd nélküle élni. Túlságosan naiv vagyok ilyen téren. Mindig is úgy gondoltam, hogy anya minden egyes pillanatban ott lesz velem. Elég csak oldalra pillantanom és meglátom. Tudom, hogy minden helyzetben ott van velem. Nem hagy cserbe sosem. De ez tényleg csak egy naiv álom volt, egy csodálatos álom. Amibe beleéli magát az ember és ha nem teljesül be, akkor összeomlik az egész élet. Minden amit eddig elért, az kártyavárként dől össze.
Louis és a fiúk borzasztó sokat segítenek illetve Jasmine, Niall barátnője. De egyszerűen magamba folytok mindent. Ha kérdeznek válaszolok, és ennyi. Néhány szónál több nem hagyja el a számat. Ami elég fura, hiszen mindig imádtam beszélni és pörögni. Le se lehetett igazából ütni. Mindig pattogtam, úgy mint Louis. De a baleset megváltoztatott bennem mindent. Már nem vagyok a régi önmagam.
A többiek tényleg mindent megtesznek azért, hogy akár 5 percre is, de jól érezzem magam.
- Tori, mehetünk? - kérdezte Jasmine, aki bejött értem a kórházba.
- Persze. - bólintottam, majd elköszöntünk az orvostól és a parkoló felé vettük az irányt.
Jasmine megállt egy szürke autó előtt. Kinyitotta az ajtókat én viszont földbegyökerezett lábakkal álltam.
A lány megértően pillantott rám és várt. Várt arra, hogy leküzdjem a bennem rejtőző félelmet és beszálljak a kocsiba.
Az út nem volt hosszú, körülbelül perces. Nem szóltunk egymáshoz. Jas a vezetésre koncentrált, én az ablakon néztem a mellettünk elsuhanó tájat. Najó, nem is tájat, hanem inkább házakat, embereket, más autósokat.
A perc után megálltunk az új otthonom előtt.
Hosszú kocsifelhajtó vezetett a garázsig, ami alatt ott lapult egy mini mélygarázs. Négy csodálatos autó állt benn, amik közül felismertem az enyémet. Tavaly kaptam Louis-tól a szülinapomra. Elég drága ajándék volt, de Ő így kívánta megköszönni az elmúlt húsz közös évünket. Igaz, még sose láttam az autót, csak fényképről, de tudtam, hogy az az enyém.
A fiúk kijöttek elénk. Nagyon aranyosak voltak, kaptam tőlük, Üdv itthon lufit is.
Louis és Liam megfogták a csomagokat és előre vitték a házba. Niall, Harry és Zayn pedig mögöttünk jöttek. Jas kinyitotta előttem az ajtót és beengedett.
Nem igazán néztem körbe a házban, lesz még rá elég alkalmam. Ők is érezték, hogy nem kellene most ezzel traktálniuk, úgyhogy megmutatták a szobámat.
- Egy óra múlva ebéd! Ha akarsz egyél velünk! - ajánlotta kedvesen Niall, majd Louis kivételével mindegyikűjük elhagyta a szobát.
Lou nem mondott semmit sem csak magához ölelt. Ott álltunk a szobám kellős közepén, ölelkezve. A könnyim szokásukhoz híven elkezdtek ömleni.
Rettentően sokra értékeltem, azt hogy Louis nem mondott semmit és tudta Ő is nagyon jól, hogy szavak nélkül sokkal többet segít.
Felemelt és úgy ahogy voltam berakott az ágyba. Betakart, mint egy 3 éves kisgyereket és nyomott a homlokomra egy puszit.
Elakart menni, de utána szóltam.
- Ne..ne..menj el...kérlek... - szipogtam.
Ő is befeküdt mellém az ágyba. Szorosan átölelt és pedig mellkasához bújtam. Sírtam, sírtam és sírtam, mígnem eljött értem az álommanó...
Próbáltam kinyitni a szemem. Minden erőmmel azon voltam, hogy felpattanjanak és megtudjam nyugtatni Lou-t, hogy nincs semmi bajom. De ez sajnos nem ment ilyen egyszerűen.
Minden egyes porcikám fájt. Alig tudtam megmozdítani a kezem.
Nagy fájdalmak árán megfogtam Lou kezét, aki meglepődve nézett.
- Louis! - suttogtam, de még a beszéd is borzalmasan fájt. Körülbelül, mintha egy tüzes vasat dugnának le az ember tokán.
- Cssss... Szólok egy orvosnak!
Elment és hallottam, ahogy egy bizonyos Dr. Sheen nevét kiabálja.
Borzasztóan éreztem magam. A fejem lüktetett, a végtagjaim sajogtak és a bal kezem be is volt gipszelve.
Hirtelen villámcsapásként értek el az agyamig az emlékképek.
A kocsi legurult egy lejtőn. Apu kizuhant a kocsiból a szélvédőn keresztül. Belecsapódott egy fába az autó és anyu egy hatalmasat sikított. A túlélési ösztön hajtott előre, kijutottam az égő kocsiból, de anyut nem tudtam kihozni. Az utolsó emlékem az, hogy fölcsaptak a lángok és anya kiáltott egy utolsót.
Tudtam, hogy anyuval mi történt, de apámról semmit sem.
Körülbelül 2-3 perc kellett ahhoz is, hogy felfogjam, hogy anyu meghalt. Meghalt?
A könnyeim patakokban kezdtek folyni. Az nem lehet, hogy az anyukám, aki felnevelt, gondoskodott rólam, Ő aki a Mindent jelenti számomra, itt hagyjon.
......
(Two Weeks Later)
......
Lassacskán kezdem feldolgozni, azt, ami a szüleimmel történt. Apu elvesztésébe viszonylag hamar beletörődtem. Vagyis nem ez a legjobb szó. Inkább elfogadtam. Apa sose volt igazán részese az életemnek. Mindig keveset volt velem, amit igazából sose bántam. Anya pótolt mindent.
Anya olyan volt, mintha a testvérem, a legjobb barátnőm és az oltalmazó anyukám lenne egy személyben. Mindent megadott nekem. Támogatott mindenben, ott állt mellettem a bajban. Együtt örült velem, ha boldog voltam és együtt sírtunk, ha valami szomorúság ért. Sose gondoltam bele, hogy milyen lesz majd nélküle élni. Túlságosan naiv vagyok ilyen téren. Mindig is úgy gondoltam, hogy anya minden egyes pillanatban ott lesz velem. Elég csak oldalra pillantanom és meglátom. Tudom, hogy minden helyzetben ott van velem. Nem hagy cserbe sosem. De ez tényleg csak egy naiv álom volt, egy csodálatos álom. Amibe beleéli magát az ember és ha nem teljesül be, akkor összeomlik az egész élet. Minden amit eddig elért, az kártyavárként dől össze.
Louis és a fiúk borzasztó sokat segítenek illetve Jasmine, Niall barátnője. De egyszerűen magamba folytok mindent. Ha kérdeznek válaszolok, és ennyi. Néhány szónál több nem hagyja el a számat. Ami elég fura, hiszen mindig imádtam beszélni és pörögni. Le se lehetett igazából ütni. Mindig pattogtam, úgy mint Louis. De a baleset megváltoztatott bennem mindent. Már nem vagyok a régi önmagam.
A többiek tényleg mindent megtesznek azért, hogy akár 5 percre is, de jól érezzem magam.
- Tori, mehetünk? - kérdezte Jasmine, aki bejött értem a kórházba.
- Persze. - bólintottam, majd elköszöntünk az orvostól és a parkoló felé vettük az irányt.
Jasmine megállt egy szürke autó előtt. Kinyitotta az ajtókat én viszont földbegyökerezett lábakkal álltam.
A lány megértően pillantott rám és várt. Várt arra, hogy leküzdjem a bennem rejtőző félelmet és beszálljak a kocsiba.
Az út nem volt hosszú, körülbelül perces. Nem szóltunk egymáshoz. Jas a vezetésre koncentrált, én az ablakon néztem a mellettünk elsuhanó tájat. Najó, nem is tájat, hanem inkább házakat, embereket, más autósokat.
A perc után megálltunk az új otthonom előtt.
Louis és Liam megfogták a csomagokat és előre vitték a házba. Niall, Harry és Zayn pedig mögöttünk jöttek. Jas kinyitotta előttem az ajtót és beengedett.
Nem igazán néztem körbe a házban, lesz még rá elég alkalmam. Ők is érezték, hogy nem kellene most ezzel traktálniuk, úgyhogy megmutatták a szobámat.
Lou nem mondott semmit sem csak magához ölelt. Ott álltunk a szobám kellős közepén, ölelkezve. A könnyim szokásukhoz híven elkezdtek ömleni.
Rettentően sokra értékeltem, azt hogy Louis nem mondott semmit és tudta Ő is nagyon jól, hogy szavak nélkül sokkal többet segít.
Felemelt és úgy ahogy voltam berakott az ágyba. Betakart, mint egy 3 éves kisgyereket és nyomott a homlokomra egy puszit.
Elakart menni, de utána szóltam.
- Ne..ne..menj el...kérlek... - szipogtam.
Ő is befeküdt mellém az ágyba. Szorosan átölelt és pedig mellkasához bújtam. Sírtam, sírtam és sírtam, mígnem eljött értem az álommanó...
2013. november 11., hétfő
Bevezető
- Megjöttem! - kiabálta a lányom.
- A konyhában vagyok! - szóltam vissza.
- Szia Anyu! - nyomott egy puszit az arcomra, majd felült az egyik bárszékre.
- Mesélj, mi újság volt a suliba?
- Kaptam egy ötöst tesiből, megírtuk a matekot és az olaszt. Irodalomból meg kaptunk egy tök érdekes feladatot.
- Ügyes vagy. A matekra meg az olaszra akkor visszatérünk ha kikaptátok. Mi az az érdekes lecke?
- Hát, fogalmazást kell írnunk arról, hogy szerintünk mi is az igazi szerelem, szeretet. ÉS azon gondolkodtam, hogy a többiek tuti valami sablonos sztorit fognak írni...
- Te pedig?
- Hát, leírom, hogy hogyan jöttetek össze apával...
- Biztos jó ötlet ez?
- Igen, szóval elmeséled?
- Persze...
Leültünk a kanapéra. Amily szemeiben ott lapult a kíváncsiság, hiszen az a történet számára még ismeretlen volt.
- Minden 2013 tavaszán kezdődött....
- Louis, lassan odaérünk. Nem kell ötpercenként hívogatnod! Ráadásul apát is idegesíti! - mondtam bosszúsan a telefonba.
- Oké, tudom és sajnálom! Csak már három éve nem láttalak és az elég hosszú idő!
- Jó, de tényleg ne hívj többet! Nekem is hiányzol, de ez azért túlzás! Kb egy óra és ott leszünk!
- Oké, várunk! Szia Kiscsillag!
- Szia Dilibogyó!
Végre! Remélhetőleg nem fog hívogatni... Imádom Lou-t, de néha kiakaszt, mondjuk én is ilyen vagyok de az más kérdés.
Amúgy Louis szó szerint a születésemtől fogva a legjobb barátom. Egy napon születtünk, egy kórterembe voltak a szüleink és ráadásként még szomszédok is voltunk. Ugyanabba az oviba, suliba jártunk... Azonban 2010-ben elváltak az útjaink. Lou jelentkezett az X-factor-ba, mi pedig Magyarországra költöztünk a nagyszüleimhez. Ez alatt a három év alatt sem távolodtunk el egymástól csak szimplán nem találkoztunk. Szinte naponta beszéltünk egymással...
- Kate, légyszives hagyj békén! Nem tudok az útra figyelni, ha mindenbe belekötsz!!! - apám hangja nagyon idegesen csengett, anyu pedig nem az aki észre veszi magát, szóval folytatta apu szekírozását.
- De Billy, mondtam, hogy az útra figyelj és ne rám!
- De fogd fel, hogy ha kritizálsz, akkor nem tudok koncentrálni!
- Azért kritizállak, mert egyszerűen nem tudsz vezetni! Egy szerencsétlen, mihaszna ember vagy!
És ez ment már majdnem Budapest óta... Még jó, hogy a felét átaludtam a veszekedésüknek. Imádom a szüleimet, mindent megtennék értük, de nem lehet egy autóba őket berakni. Folyton szekálják egymást. Mondjuk az hagyján, hogy engem zavar, de az éppen vezető személyt egyenesen idegesíti. És most nem arról van szó, hogy csak anyu ilyen, fordítva is igaz a dolog...
Egyszer csak azt vettem észre, hogy apu félre rántja a kormányt. Csak sodródtunk lefele az útról. Minden egy szempillantás alatt történt.
Az autó felborult és gurult a lejtő felé. Ám egy fa az utunkat állta. Pont anyu felőli oldal nekicsapódott. Az utolsó amire emlékeszem, az az hogy anyu felsikoltott... Utána minden elsötétült körülöttem....
- Oké, tudom és sajnálom! Csak már három éve nem láttalak és az elég hosszú idő!
- Jó, de tényleg ne hívj többet! Nekem is hiányzol, de ez azért túlzás! Kb egy óra és ott leszünk!
- Oké, várunk! Szia Kiscsillag!
- Szia Dilibogyó!
Végre! Remélhetőleg nem fog hívogatni... Imádom Lou-t, de néha kiakaszt, mondjuk én is ilyen vagyok de az más kérdés.
Amúgy Louis szó szerint a születésemtől fogva a legjobb barátom. Egy napon születtünk, egy kórterembe voltak a szüleink és ráadásként még szomszédok is voltunk. Ugyanabba az oviba, suliba jártunk... Azonban 2010-ben elváltak az útjaink. Lou jelentkezett az X-factor-ba, mi pedig Magyarországra költöztünk a nagyszüleimhez. Ez alatt a három év alatt sem távolodtunk el egymástól csak szimplán nem találkoztunk. Szinte naponta beszéltünk egymással...
- Kate, légyszives hagyj békén! Nem tudok az útra figyelni, ha mindenbe belekötsz!!! - apám hangja nagyon idegesen csengett, anyu pedig nem az aki észre veszi magát, szóval folytatta apu szekírozását.
- De Billy, mondtam, hogy az útra figyelj és ne rám!
- De fogd fel, hogy ha kritizálsz, akkor nem tudok koncentrálni!
- Azért kritizállak, mert egyszerűen nem tudsz vezetni! Egy szerencsétlen, mihaszna ember vagy!
És ez ment már majdnem Budapest óta... Még jó, hogy a felét átaludtam a veszekedésüknek. Imádom a szüleimet, mindent megtennék értük, de nem lehet egy autóba őket berakni. Folyton szekálják egymást. Mondjuk az hagyján, hogy engem zavar, de az éppen vezető személyt egyenesen idegesíti. És most nem arról van szó, hogy csak anyu ilyen, fordítva is igaz a dolog...
Egyszer csak azt vettem észre, hogy apu félre rántja a kormányt. Csak sodródtunk lefele az útról. Minden egy szempillantás alatt történt.
Az autó felborult és gurult a lejtő felé. Ám egy fa az utunkat állta. Pont anyu felőli oldal nekicsapódott. Az utolsó amire emlékeszem, az az hogy anyu felsikoltott... Utána minden elsötétült körülöttem....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)