6. fejezet ~ Egy kis komolyság (rövid fejezet)

Éjjel egyre értünk haza a koncertről. Mindannyian hulla fáradtak voltunk, úgyhogy rekord gyorsasággal megfürödtünk és máris ágyba bújtunk.

Azonban amint elfeküdtem kiment az álom a szememből. Körülbelül egy órán keresztül forgolódtam, mígnem eszembe jutott, hogy van a földön net és laptop is.

Pikk-pakk bekapcsolt a gép. Vírustalanítás után pedig beléptem facebook-ra és twitter-re. Twitter-en nem volt semmi izgalmas. Két ember bekövetett, de nem ismertem őket, így nem követtem őket vissza. Sok ember azért szokott követni, mert a fiúk is a követőim között vannak... Mivel twitter-en nem találtam semmi jót, így maradt a face.
Ritkán szoktam facebook-on fent lenni, így elég sok újdonság volt.
Tíz ember játék felkérést küldött. Öten felkértek, hogy like-oljak valami filmes oldalt. Hatan ismerősnek jelöltek. Ketten megjelöltek fényképeken. Hét embernek tetszik a profilképem... Sok-sok minden történt.

Hirtelen beugrott egy ablak. Ilyen is már régen történt. 

Lou üzenete: Nem tudsz aludni? :)

Tori üzenete: A-a. Te se? :)

Lou üzenete: Nem. Van egy ötletem...

Tori üzenete: Miaz? :P

Lou üzenete: Öltözz melegen és gyere le a nappaliba... :D

Tori üzenete: Jólvan... Lent... 

Lou üzenete: Siess Dinka! :D<3 

Tori üzenete: Sietek! :))) <3

Letettem a laptop-ot az éjjeli szekrényre és gyorsan felöltöztem. 

Halkan kinyitottam a szoba ajtót, de majdnem elsikítottam magam. Korom sötétben egy kéz landolt a számon. 

- Rohadj meg Lou! - böktem a mellkasára, mikor megnyugodtam. 

- Bocs.. - nevetett. - Gyere! - fogta meg a kezem. 

A lehető leghalkabban lementünk a nappalin át a hátsó ajtón keresztül a kertbe. 

Lélegzetelállító látvány fogadott. 

- Úristen Lou! Ez meseszép! - olvadoztam. 

- Örülök, hogy tetszik. - mosolygott, már amennyire sötétben látszott. 

Leültünk a pokrócra és beszélgettünk. Tök jól éreztük magunkat. Anno szinte minden este csináltunk ilyeneket.. Ki ültünk a kertbe, elmentünk sétálni, vagy csak valamelyikünk átment a másikhoz és a kanapén összebújva horrort néztünk. 17 éves korunkig olyanok voltunk, mint a testvérek...

- Minden oké? - kérdezte Lou. 

- Aha. Csak elgondolkoztam... - mosolyogtam rá. - Tudod mi jutott eszembe? 

- Na mi? 

- Emlékszel, mikor a 17. szülinapunk volt?

- Az volt az utolsó közös szülinapunk. - gondolkozott el. - Elég furán alakult az este...

- Hát igen... - vörösödtem el. - Nem gondoltam volna, hogy akkor mi..khm..ez lesz...

- Hát ja.. - már ő is vörös volt. Még jó, hogy sötétben nem látszik. - Tudtad, hogy akkor totál beléd voltam esve? - kérdezte.

- Nem, de rájöttem a csókodból... Igazából nekem is nagyon bejöttél... - sóhajtottam. Reméltem, hogy nem hallja meg...

- Nem tudom mi lett volna abból, ha akkor összejövünk.. 

- Szerintem semmi. Most nem lennék itt. - mondtam egyszerűen. 

- Ezt ilyen biztosan tudod? 

- Igen. Akkor az volt a legjobb megoldás. Neked utána ott volt Hannah nekem meg Tom. Az mondjuk már más kérdés, ami utána történt. 

- Igaz. Plussz te elmentél én meg jelentkeztem az X-factor-ba... De örülök, hogy itt vagy és maradtunk barátok. Borzasztóan hiányoznál az életemből!
- Te is az enyémből! Mesélték a lányok, hogy mikor megtudtad, hogy jövünk másról nem is beszéltél. - vigyorogtam.
- Hát...igen... Fényt hoztál az életünkbe! :)
- Hééé.. ezt Ash és Jas előtt ne mond mert megsértőnek...
- Nem fogom... Csak ugye őket még se születésüktől ismerem. Velük nem jártam egy oviba, általánosba és középsuliba...
- Pontosan. Szeretlek te Őrült Répakirály!
- Én is téged Dinka Répahercegnő!