2014. február 4., kedd

19. fejezet ~ Veszekedés

[ Tori szemszöge ]

Reggel álmosan csoszogtam le a lépcsőn. Még mindenki az igazak álmát aludta. Nekem is azt kellett volna tennem, de egyszerűen nem ment. Egész éjjel körülbelül 1 órát ha aludtam. Először Lou zavart, úgyhogy visszamentem a szobámba. De ott se tudtam elaludni, mert egyedül éreztem magam. Ezután megint visszamentem Tommo mellé. Valamikor három óra fele sikerült elaludnom, de négykor már felkeltem. Ötig csak néztem ki a fejemből. Végül meguntam a semmit tevést és még egyszer átnéztem, hogy mindent bepakoltam-e a bőröndömbe. Miután meggyőződtem, hogy semmi sem hiányzik, átnéztem Louis-ét is. Az övéből se hiányzott semmi. És most tartunk hat óránál.
Csináltam magamnak egy forró kávét, majd felültem a pultra és lassan kortyolgatni kezdtem.
Hosszú lesz ez a néhány hónap. Igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz bejárni a világot a fiúkkal. Legfőképpen a magyar koncertet várom, hiszen így hazalátogathatok. Simon azt mondta, hogy két koncert lesz és lesz közöttük néhány nap szünet. Abban a néhány napban meglátogatjuk majd a mamát és az unokaöcsémet, valamint ha olyan idő lesz, akkor lemegyünk majd a balatoni nyaralónkhoz.
Miután megittam a reggeli kávét felmentem és lezuhanyoztam. Hosszú perceken keresztül folyattam magamra a meleg vizet, ami ellazított. Zuhanyzás után felöltöztem és leültem a laptopom elé.
Első utam Twitter-re vezetett. Megint sok rajongó bekövetett, szinte az összeset visszakövettem. Az elején úgy voltam vele, hogy nem ismerem őket, minek visszakövetni, de ha ez boldoggá teszi őket, ám legyen. Örülök, hogy örömet szerezhetek nekik. Múltkor írt egy lány, hogy Ő is táncos szeretne lenni, mit ajánlok, mit csináljon. Azóta is rendszeresen beszélgetünk.
Kicsit körülnéztem és megakadt a szemem egy képen. Liam töltötte fel.
 @Louis_Tomlinson @ToriiDonowan Őrültek vagytok!
Elmosolyodtam a fénykép láttán. Ez a kép körülbelül két napja készülhetett. Szerintem elég jó lett és tükrözi a valóságot. Tényleg őrültek vagyunk. A fotót gyorsan be is állítottam profilképnek.
Szokásomhoz híven átböngésztem a sztár híreket is, de igazából újat mondani nem nagyon tudnak. Bár azt jó tudni, hogy csak a hírnév miatt vagyok Lou-val. Tök jó, tényleg. Örülök, hogy jobban tudják, mint mi.
Egyszer beszélgettem erről Zayn-el. Azt mondta, hogy az ilyeneket meg sem kell nézni. Csak azért írnak ilyeneket, hogy mondjuk egy adott internetes oldalnak nagyobb legyen a látogatottsága. Vagy egy újságból többet tudjanak eladni. Az a lényeg, hogy mi tudjuk az igazságot, a többi már nem számít. Zayn egy nagyon bölcs ember. Sok mindenről van saját kezű tapasztalata, vagy ha nincs is akkor is igaz az amit mond. A tükörmániás srác mögött ott rejtőzik egy érző szívű Zayn, akit mindenki imád!
....
Nyolc óra környékén kezdett elérni az álmosság, úgyhogy kikapcsoltam a gépet és visszamentem Louis-hoz. Halkan nyitottam be a szobánkba, nem akartam felébreszteni. Békésen szuszogott.
Lassan bevackoltam magam a ölelő karjai közé és néztem, ahogy szuszog. Ilyenkor olyan, mint egy ártatlan kisgyerek. Imádom!
Oldalra fordultam, így pont vele szemben voltam. Egyik kezével szorosan magához húzott.
 - Hmm... - mocorgott.
 - Aludj csak! - nyomtam egy lágy puszit az arcára, aminek hatására halvány mosoly jelent meg az arcán és még szorosabban ölelt.
Percekig néztem, ahogy alszik, majd én is követtem álomországba.
....
Most végre kitudtam aludni magam, olyannyira, hogy mikor felkeltem Jasmine kivételével senki nem volt otthon.
A telefonom mellet, az éjjeli szekrényen csak egy papírt találtam, amit Louis írt.
 Simon behívott minket az arénába. Jasmine otthon maradt. Pihenj jól! Sietünk! <3 
De aranyosak, hogy hagytak aludni, pedig én hányszor keltettem fel őket...
A papírt a kezembe fogva mentem le a nappaliba, ahol Jasmine TV-t nézett. Valami vígjáték ment.
 - Szia Álomszuszék! - köszönt kedvesen.
 - Szia! Régen elmentek a többiek? - kérdeztem.
 - Aha, már vagy két órája. - mosolygott, amit viszonoztam is.
Jas visszafordult a televízióhoz én pedig kimentem a konyhába. Ott azonban egy félmeztelen srác fogadott.
Enyhén fogalmazva meglepődtem.
 - Hello! - intett. Úgy viselkedett, mintha ezer éves cimborák lennénk.
Behunytam a szemem, majd pár pillanat múlva kinyitottam. Talán abban bíztam, hogy eltűnik, vagy csak hallucináltam. De tévedtem.
Mikor kinyitottam a szemem a pultnak támaszkodva, vigyorogva figyelt.
 - Egy pillanat! - emeltem fel a kezem, majd hátra arccal visszamentem Jasmine-hoz.  - Te tudtad, hogy egy félmeztelen pasi van a konyhában?
 - Aha, Ő Thomas. - felelte, mintha tök egyértelmű lenne, hogy ki is az a Thomas.
 - És miért nincs rajta ruha?
 - Ne hülyülj Tori! Pont neked kellene ezt magyaráznom! - nézett mélyen a szemembe.
 - De mi van Harry-vel, meg Niall-lel?
 - Mi lenne? Niall-lel szakítottunk, Harry meg hát Harry.
 - Aha. - mentem vissza a konyhába. - Öhm... Tom, most az lesz a legjobb ha elmész... - mutattam az ajtó felé.
 - De miért?
  - Mert Jasmine-nak van pasija, aki mellesleg az egyik legjobb haverom...
- Nem küldhetsz el! - húzta ki magát.
 - Dehogynem! - dobtam neki a pólóját.
Felvette a fekete felsőt, én pedig a hátánál elkezdtem a bejárati ajtó felé tolni. Nem nagyon akart elmenni.
 - Te mit csinálsz? - pattant elém Jas.
 - Tom éppen menni készült! - nyitottam ki a srácnak ez ajtót.
 - Nem megy sehova! - állta az útját a lány.
 - Vagy Ő megy vagy te is! Válassz! Nekem édes mindegy! - néztem megvetően rá.
Jasmine pillanatnyi sokkját kihasználva az ajtón kívülre löktem a fiút. A vörös lány elképedve nézett rám.
 - NINCS EHHEZ JOGOD! - ordította.
 - Miért ne lenne? - feleltem halál nyugodtan.
- MERT NINCS! EGY SENKI VAGY!
- Ohh, köszi, ez rendes tőled! Nem tudom ki állt melletted, mikor kiderült, hogy Niall megcsalt. Nem tudom, hogy ki hallgatta végig számtalanszor a gondodat és vigasztalt...
 - Az más! Semmi jogod nincs itt lenni! Lou csak kihasznál! Nem veszed észre? Nem tart többre, mint sex partnert...
 - Na most álljon meg a menet! Lehet, hogy egy kicsit régebb óta ismerem Louis-t, mint te! Nagyon jól tudom, hogy milyen amikor kihasznál valakit, és milyen mikor tényleg fontos neki valaki! Elhiheted, hogy most nem a kihasználós kedvében van!
 - Ezt honnan tudod?
 - Mert nem olyan, mint te! Nem ugrik egyik pasi ágyából a másikba! Kicsit gondolkozzál már el, hogy ki használ ki kit! Niall után Harry, majd ez a Tom gyerek! Nem vagy egy kicsit telhetetlen!?
 - Semmi közöd ahhoz, hogy kivel vagyok!
 - Eddig amíg a legjobb barátaimat használod ki, addig van!
 - Barátok? Chö...
 - Igen képzeld azok! Louis-t mindennél jobban szeretem, és sose csalnám meg! Sem a barátaival, sem senkivel! Már abban sem vagyok biztos, hogy te nem csaltad meg Niall-t...
 - Nagy szavakat használsz Tori!!!
 - Én legalább használom és be is tartom! - indultam el az emelet fele. - Jah és még valami... - fordultam hozzá vissza. - Ha a drágalátos Thomas-ra van szükséget, akkor utána is lehet menni. Ha viszont normális barátokat szeretnél, akkor jól gondolt át a dolgaidat Jasmine!!
A lépcsőfordulóban még hallottam, hogy dühösen bevágja maga mögött az ajtót. Ezek szerint az első opciót választotta.
Ezt nem gondoltam volna Jasmine-ról. Olyan kedves, aranyos volt. Erre tessék. Játszik Harry érzéseivel. Holott Hazz a barátságát tette kockára miatta. Még jó, hogy volt esze és inkább Niall-t választotta.
Már van egy sejtésem, hogy miért akart egyedül itthon maradni. Nem akart Ő gondolkodni, Niall-t már réges régen elfelejtette...Ezzel  a Tom-mal akart itthon hancúrozni...
Félórával később ért haza Liam és Danielle. Előbb eljöttek, mert éhesek voltak. A konyhában találtak meg. Tiszta ideg voltam, úgyhogy Danielle inkább átvette tőlem a kaja csinálást.
 - Mi történt? - kérdezte Liam, miközben a fürdőben mostam meg az arcom.
- Mikor felébredtem, itt találtam valami Tom-ot! Aztán kiderült, hogy ő és Jasmine kavarnak. Erre kidobtam a gyereket, mire Jas totál kikelt magából és mindenféle hülyeségeget mondott vagyis inkább kiabált. Veszekedtünk egy jót! A végén választás elé állítottam, hogy vagy Tom után megy, vagy megváltozik. Hát ő az elsőt választotta. - töröltem meg a kezem. - Ez van!
 - Na, gyere ide! - ölelt szorosan magához Liam. - Hidd el, hogy mindenkinek jobb, hogy nincs itt!
 - Mi? - néztem eléggé hülyén.
 - Elég ocsmány dolgokat mondott rólad is meg Ashley-ről is Dani-nak. A napokban ők is összevesztek, de akkor úgy tűnt, hogy megváltozik.
 - Tényleg? Miért nem mondtátok el?
 - Változtatott volna valamin? Nem! Maximum neked rosszabb lett volna. Ennyi az egész!
 - Köszi Leeyum! - néztem rá hálásan.
 - Tudod, hogy értetek bármit!
Mire kész lett a kaja, addigra hazaértek a többiek is. Nekik is elmeséltük a történteket, de őket annyira nem hatotta meg a dolog. Ráadásul, mikor Danielle elmondta, hogy miket mondott Jasmine rólam és Ashley-ról a fiúk elkezdték összepakolni Jas cuccait. Ezzel fejezték ki, hogy nem akarják, hogy többet velünk lakjon...

2 megjegyzés:

  1. szia! most találtam a blogodat, és nagyon tetszik amit csinálsz! :D
    azta, nem gondoltam volna hogy Jasmine ilyen kiállhatatlan ribanc lesz! ( már bocs a kifejezésért :3 ) most teljesen leírta magát előttem, és szerintem csak kihasználta szegény kicsi Ír manónkat :))) imádtam, és nagyon várom a kövit, hamar hozd! :D xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen! Hát igen.. .Most ez így alakult, de a történet további részeiben Niall-t sem kell majd félteni... Na de nem lövöm le a poént... Hamarosan érkezik majd! xoxo

      Törlés