21. fejezet ~ Betegség (part 1)

New York-ba érkezésünk utáni első koncert nagyon jól sikerült. A rajongók nagyon élvezték a koncertet és a dedikálást is. Mi inkább elfáradtunk, de természetesen mi is nagyon jól éreztük magunkat. Laura és Ricsi meglepett minket a koncerten. Sokat beszélgettünk, de nekik még hajnalban indult a gépük. Mindannyian sajnáltuk, hogy nem maradhatnak, de Magyarországra utaznak Ricsi apukájának a születésnapjára.
Reggel nyolckor a telefon ébresztett minket.
 - Hallo? - vettem fel álmosan a készüléket.
 - Szia Tori! Ashley vagyok. Bocs az ébresztőért, de lassan indulunk az MSG-be(Madison Square Garden).
 - Oké. Megyünk. - mondtam, majd letettem a mobilt. - Lou! - böktem oldalba a békésen szuszogó Louis-t.
  - Álmos vagyok! - hisztizte.
 - Ne hisztizz, hanem öltözz! Mennünk kell!
Nyújtóztam még egyet-kettőt, majd elmentem zuhanyozni.
Éppen szálltam volna ki a kabinból, mikor Louis benyitott.
 - Naaa... - kaptam magam elé a törölközőt. - Kopogni luxus?
 - Minek? - nézett vigyorogva. - Már mindent láttam. - lépett elém.
Kezeit megtámasztotta az üvegen, így beszorultam a kabin és Tommo közé. Csillogó és álmos szemeivel végigpásztázta az arcom, majd halványan elmosolyodott és mohón lecsapott az ajkaimra. Próbáltam ellenkezni, de egyszerűen nem ment. Ahogy ajkai megérintették az enyémeket, elgyengültem. Minden egyes porcikám bizsergett és a hasamban pillangók ezrei lettek öngyilkosak, mert nem bírták a nyomást.
Egyik kezemmel átöleltem Lou nyakát, a másikkal pedig végig simítottam meztelen hátán. Egy kicsit megremegett, én pedig belemosolyogtam a csókunkba. Néhány pillanat múlva levegő hiány miatt, ajkaink elváltak egymástól. A fejemet mellkasának támasztottam, így éreztem szapora szívverését. Mindketten zihálva vettük a levegőt.
Kibújtam Louis kezei közül és nyomtam egy puszit az ajkaira. Ő mohón kapott utánuk, de gyorsan kijöttem a fürdőből.
 - Szemét! - kiabálta utánam.
 - Tudom! - szóltam vissza, majd odaléptem a szekrényhez és kivettem belőle a ruháimat.

Megvártam míg Louis is felöltözik. Együtt indultunk el a lift irányába.
A lift pillanatok alatt megérkezett, mi pedig beszálltunk. Bent volt már Zayn és Ashley. Zayn a földön ült és segély kérően pillantott ránk.
 - Mi az? - kérdeztem, miközben Zayn és Lou pacsiztak egyet.
 - 15 perce liftezünk. - sóhajtotta Zayn.
 - Igen és tök jó! - nyomkodta Ash a gombokat.
Nos Ashley úgy viselkedett, mint egy  3 éves kisgyerek, aki először utazik liftben.
 - Figyi, minket rakjatok ki a földszinten. - mondta Lou.
Ash megnyomta a gombot és kettő pillanat múlva kiszálltunk a liftből. Ashley legnagyobb bánatára nekik is jönni kellett.
A hallban várakozott már Danielle és Liam. Liam eléggé meggyötörtnek tűnt.
 - Sziasztok! - köszöntünk egyszerre. Megöleltem Danielle-t, majd leguggoltam Liam elé és a kezeimet a térdére tettem. - Mi a baj Édes? - kérdeztem kedvesen.
Liam-mel szokásunk úgy viselkedni, mintha járnánk. De az csak poén. Danielle és Lou se veszi komolyan ezt a dolgot. Már az első pillanattól Liam-mel testvérként tekintünk egymásra, úgyhogy no para.
 - Szarul vagyok... - suttogta. Szegénynek alig volt hangja.
- Ohhh..te... - öleltem meg.
Nem sokkal utánunk megérkezett Simon is, aki megértően nézett Liam-re, majd visszaküldte Dani-val együtt a szobájukba, pihenni. Küldött hozzá egy orvost is. Simon a vizsgálat végéig velük maradt, mi pedig elindultunk.
Rettentően lassan tudtunk haladni, ugyanis a rajongók teljesen körülzárták a mozgó kocsit. A 10 perces utat 40 alatt tettük meg.
...
A színpadon ücsörögve vártuk Simon-t. Aggódtunk Liam-ért, bár szerintem csak megfázott. Reméljük, hogy jobban lesz, mert ha nem, akkor le kell fújni a holnapi koncertet.
Fél órával később megérkezett Simon is. Arca feszültséget és idegességet tükrözött.
 - Nos... Liam nagyon megfázott. Torokgyulladása is van, így holnap semmiképp sem tud énekelni. - mondta tömören.
 - Ez biztos? - kérdezett vissza Hazza.
 - Igen, szóval vagy lefújjuk a koncertet vagy kerítünk valakit, aki énekel Liam helyett. - mondta gondolkodva, majd elsietett.
Mindannyian gondolkodóba estünk, hogy ki is énekelhetne. A négy fiú abszolúte ki van zárva, mert a sok Liam szólóval ők terhelnék a hangjukat. És ebbe Simon és az énektanár se menne bele.
 - Tori! - kiáltott fel Louis.
 - Itt ülök melletted, ne kiabálj! - ütöttem meg a hátát.
 - Nem-nem. Tori fog énekelni Liam helyett. - mondta. A többiek érdeklődve figyeltek.
 - Azt felejtsd el. 16 éves korom óta nem énekeltem. - ráztam a fejem.
 - Van jobb ötleted? Te tudod a szöveget és rohadt jó a hangod is. - nézett komolyan Louis.
Pár percig még elvitatkoztunk, majd Niall közbeszólt.
 - Esetleg hallhatnánk mi is Tori-t énekelni? - nézett ránk.
 - Igen, halljuk! - szálltak be a többiek is.
Ashley elment szólni Simon-nak, így már 6-tan figyeltek.
 - Saját vagy bármi? - kérdeztem Simon-ra nézve.
 - Ha van olyan, amit te írtál az jó lenne... - mosolygott. Simon az egyetlen, Lou-n kívül, aki tudja, hogy régen írtam dalokat.
 - Oké. Ömh.. a szám címe Beggin in your knees... 16 évesen írtam ezt a számot. Az akkori pasim egy sulis dolog miatt átvert és ezt elég rendesen vissza is kapta. Az egész suli előtt énekeltem el azt a számot, kifejezettem neki. - a többiek kíváncsian figyeltek, Louis viszont tudta, hogy miről van szó.

Végig Louis-t néztem és csak arra koncentráltam, hogy jó legyen. Ami szerintem sikerült, mert még a háttérmunkások is körénk gyűltek és meg is tapsoltak. Nagyon aranyosak voltak.
 - Meg is van, hogy ki énekel Liam helyett. - nézett körbe Simon. - Már ha te is benne vagy... - mosolygott rám.
 - Persze. - egyeztem bele a dologba.
A délután Liam-ék is eljöttek MSG-be. Abban egyeztek meg Simon-nal és az orvossal is, hogy holnap este hatig nem szólalhat meg. Ha akkor lesz rendesen hangja, akkor énekel, ha nem akkor én fogok. Később Liam félre húzott és a kezembe nyomott egy papírt.
Köszönöm, hogy énekelsz helyettem. Nem hiszem, hogy holnapra jobban leszek, de ha még is, akkor is legyen rajtad mikrofon, ha esetleg elmenne a hangom. Jó? Ja és imádlak! <3
 - Oké, és én is imádlak! Remélem hamar meggyógyulsz! - szorosan magához ölelt, majd elindult vissza a szállodába.