Egész nap csak a szobámban ülök, és sírok. Elvileg a szüleimmel kéne hogy legyek, de nem megy.. Egyszerűen nem tudok ebben a helyzetben emberek közt lenni úgy, hogy ne jöjjön rám egy kisebb hisztiroham.
Délután kettőkor rájöttem, hogy fel kéne öltöznöm, sőt, éhes is vagyok.
Választásom a fenti darabokra esett. Próbáltam minél vidámabban kinézni. Nem tudom mennyire sikerült.
Lassan lesétáltam a lépcsőn. Azt hiszem, egy zombiban több életkedv volt mint bennem.
Bementem a konyhába, lekaptam a polcról egy csokit, és azt kezdtem el kibontogatni. Pár másodperccel később furcsa hangokat hallottam, ezért átmentem a nappaliba, hogy utánanézzek a dolognak.
Mikor megláttam a hang forrását, azt hittem, leáll a szívem. Niall ült a kanapén, miközben jókedvűen nevetgéltek anyuval.
- Te? Mi a.. Mit a francot keresel itt? - sziszegtem idegesen.
- Jasmine, kérlek nyugodj meg. Beszélni szeretnék veled. - állt fel halál nyugodtan.
- Nyugodjak meg? Hogy tudnék megnyugodni? Mégis mit képzelsz?
- Figyelj, megértem, hogy dühös vagy rám. De ez már nem mehet tovább. Beszélhetnénk négyszemközt?- kérdezte felvont szemöldökkel. Végül is,valamennyire igaza volt. Muszáj megbeszélnünk ezt, mert ha továbbra sem férünk meg egymás mellett, a társaság kárára mehet a dolog.
- Jó. Menjünk ki a teraszra.
Niall alig észrevehetően bólintott, majd a nyomomba eredt.
- Mégis mi ez az egész? - sóhajtotta
- Mégis mi ez az egész?! - léptem oda hozzá. - Niall. - vettem le a hangerőt. - Tudom hogy megcsalsz.
Niall-ben szinte megfagyott a vér. Csak ott állt, némán, tekintete üres volt.
- Honnan tudod? - nyögte ki végül.
- Szerinted? Egy kicsit sem feltűnő amit művelsz..
- Szánalmas vagy, Niall. - törtem meg a bekövetkezett csendet.
- Nézd, Jas, én..
- Nem Niall, nem érdekel. Szakítani akarok. Ha tényleg szeretnél, nem csalnál meg.
- Jasmine, kicsim, ne csináld ezt... - könyörgött. - ...kérlek adj még egy esélyt.
- Ne.. Ne nevezz kicsimnek. Hagyj békén Niall.. - távolodtam el tőle.
- De.. Én szeretlek.
- Nem hiszem el..
A gombócok sorra gyülekeztek a torkomban. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, miközben azt mondom neki, hogy szeretem. Sőt, oda vagyok érte.. De nem. Nem lehet.
- Kérlek, drágám.. Bocsáss meg.. - könnyezett.
Majd megszakadt a szívem, ahogy láttam hogy sír. Szörnyű volt.
- Miért, Niall? Mondd, miért tetted ezt velem? - kezdtem zokogni.
- Én.. Én csak.. Fogalmam sincs.
- Lefeküdtél vele. - mondtam ki amit gondoltam.
- I..igen.
- Aha. Akkor már értem. - gondoltam. Csak azért csalt meg, mert én nem feküdtem le vele.
- Bocsáss meg.. Nagyon sajnálom.. Hidd el, szeretlek, de olyan régen.. Nos.. Szóval érted.
- Igen értem. Kérlek, most menj el.
- Ne, Jasmine, ne tedd ezt.. Rettentően szeretlek, értsd meg. Belehalok, ha szakítasz velem..
- Ne nehezítsd meg. Figyelj, én már nem bírom tovább.
Niall belenézett a szemembe, és odalépett hozzám.
- De ugye visszajössz a házba? A srácok és Tori nem bírnák nélküled.
- Nem tudom. Még átgondolom.
- Rendben.
El akarta hagyni a házat, de visszafordult valamiért.
- Csókolj meg.. Utoljára.
Nem ellenkeztem. Lassan odacsoszogtam hozzá, s egy utolsó csókot leheltem ajkaira. Végül Niall elhagyta a házat, én pedig zokogva borultam földre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése