Mikor megismertem Danielle-t, volt egy olyan ötletem, hogy újra össze kellene hozni őt és Liam-et. Látszik rajtuk, hogy még mindig nagyon szeretik egymást, de a távolság elszakította a köztük levő köteléket. Beszélgettem Ashley-vel és Jasmine-el erről az ötletemről, és ők is jónak találták. El is kezdték szervezgetni, hogy hogyan is lehetne összehozni őket. Igazából már elég sok mindennel meg is voltunk, de sajnos közbejött Jas és Niall veszekedése....
Ma délutánig rettentő sokat gondolkoztam a Dani-Liam ügyön, de olyan meglepetés ért, hogy az csak na... De mindent szép sorjában....
Délelőtt Ashley és Zayn hazaugrottak. Majdnem lebuktunk Lou-val.
A kanapén összebújva tévéztünk, mikor a két jómadár hazaállított. Szétrebbentünk az ajtónyitásra, és a lehető legtávolabb ültünk egymástól. Nagyon feltűnőek voltunk, hiszen barátokként is olyanok voltunk, mintha járnánk. Először azt hitték, hogy összevesztünk...
Ebéd közben elmesélték, hogy milyen volt Bradford-ban, Zayn szüleinél. Mosolyogva hallgattuk, mikor Zayn mesélte, hogy a hugai a nyakába ugrottak, mikor meglátták szeretett bátyjukat. Doniya idősebb testvér lévén csak megölelte az öccsét, de Waliyha és Safaa órákig Zayn nyakában voltak. Szerintem az tök aranyos dolog. Tricia nem árulta el a lányainak Zayn és Ash érkezését...
- Nem unatkoztatok itthon? - kérdezte Zayn.
- Nem, tök jól elvoltunk. - felelte Lou, én pedig elfordítottam a fejem, hogy ne lássák a totál vörös fejem.
- Ajjj... - szólalt meg Ash. Kérdőn néztük, ahogy a telefonján ír. - Anyu már nem bír magával. - sóhajtotta, Zayn megértően bólintott.
- Mi az? - kérdeztem tőlük.
- Úgy volt, hogy ma maradunk, de sajna át kell még ugranunk anyuékhoz. Három napja zaklat. - rázta a fejét Ashley és felállt. - Mehetünk? - kérdezte barátjától.
- Aha, majd jövünk. - mondta és felkapta a kocsi kulcsot.
Kikísértük őket az ajtóig és megvártuk míg elindulnak.
Nem voltak itthon sokáig, de megérthető Ashley anyukája is. Két-három hónapja nem látta a lányát. Ash nehezen jön ki a mostoha apukájával, ezért nem nagyon szeret otthon lenni....
Kiskoromban imádtam apuval lenni, de valahogy az évek folyamán egyre kevésbé jöttünk ki egymással. Sokszor volt az, hogy ketten voltunk otthon és órákig ültünk csendben. Egyikünk se nagyon tudott mit mondani a másiknak. Rengeteget volt távol tőlünk a munkája miatt, amit a kapcsolatunk sínylett meg. Egy-két év után olyan volt, mintha nem is az apám lenne, hanem egy vadidegen férfi, aki hébe-hóba nálunk van és apának kell szólítanom. Mikor Magyarországra költöztünk, valamilyen szinten rendbe jött az apa-lánya kapcsolat, de már akkor se apaként tekintettem rá. Olyan volt, mintha egy régi-régi barát lenne.
Anyával más volt a helyzet. Mikor apa elutazott, mindig ketten maradtunk. Mindent együtt csináltunk. Együtt mentünk vásárolni, fodrászhoz, körmöshöz... Szinte mindent együtt csináltunk... Emlékszem mikor mondtam neki, hogy most nem vele, hanem Laurával szeretnék menni ruhát venni. Egy kicsit mintha megbántódott volna miatta. Utána lelkiismeret furdalásom volt, így megleptem a munkahelyén. Sokszor kísértem el dolgozni, csodálattal néztem, ahogy a beteg kisgyerekekért küzd. 14 éves koromig orvosnak készültem én is, de ahogy idősebb lettem elsodródtam ettől a pályától. Anyu nagyon örült, annak, mikor bejelentettem, hogy felvettek a fősulira. Utána be is ismerte, hogy nem igazán tetszett volna neki, ha én is orvos leszek... Anyával a kapcsolatom sokkal személyesebb volt, mint apával. Vele bármit megtudtam beszélni, legyen szó a suliról, a barátokról vagy akár a fiúkról... Mindig mellettem állt és támogatott.... Ő volt a legeslegjobb anyuka a világon. Bár szerintem mindenki így van a saját anyukájával. :)
- Hiányzik anya! - gördült le egy könnycsepp az arcomon, amit Lou az egyik ujjával letörölt.
- Tudom kincsem. De ne sírj! - ölelt magához. - Mit szól anyud, ha látja, hogy sírsz? - halványan elmosolyodtam és az arcom Lou vállába temettem.
Annyira örülök, hogy Ő itt van nekem. Nem is tudom, hogy mihez kezdenék nélküle. Szerintem totál beleőrültem volna a baleset következményeibe.
Miután egy kicsit megnyugodtam kibontakoztam az ölelő karok közül és nyomtam egy puszit Lou ajkaira.
....
Pont az ölembe vettem a laptopom, mikor megcsörrent a telóm. Harry hívott.
- Szia! Aszzem baj van... - motyogta.
- Mi az? Mit csináltál? - ugrottam fel.
- Semmit, de egy csapat magyar vagy olasz tinilány megtámadott. Nem tudok menekülni... Beszorultam egy férfi mosdóba... - hallottam a hangján, hogy beparázott.
- Oké, honnan tudod, hogy magyarok vagy olaszok?
- Piros, fehér és zöld mini zászló van öt csajnál. Tudtommal csak ennek a két országnak vannak ilyen színei.
- Igen. Hol vagy most?
- A belvárosban, a topshop melletti Satrbucks-ban. Lécci, ments ki valahogy... - könyörgött. Tuti, hogy bociszemeket vágott.
- Mindjárt megyek, csak átöltözök. Öt perc.
- Oké, siess. - mondta, majd leraktam a telefont.
Rekord gyorsasággal rohantam fel az emeletre, Louis meg utánam. Alig értette meg, amit lihegve, kulcsszavakba eldaráltam neki, mikor vettem a felsőmet.
.jpg)
Harry megint felhívott. Kihangosítottam a telefont.
- Hol vagy? - kérdezte egyből.
- Nyugi, két utca és ott vagyok. Szóltam Paul-nak is. Öt perc és jön, kint megvárom.
- Oké, de igyekezzetek, az előbb majdnem betörtek... - siránkozott.
Kinyomtam a telefont és amilyen gyorsan csak tudtam hajtottam a kávézóig.
Harry kocsija mellett leparkoltam és kipattantam az autóból. A srácok biztonsági főnöke már az ajtónál állt.
- Szia! - köszöntem.
- Szia Tori! - köszönt Ő is. - Köszi, hogy szóltál. Nem értem, hogy Harry miért nem szólt előbb... - rázta a fejét.
- Hagyd rá. - legyintettem, mikor kinyitotta az ajtót.
Paul áttörte magát a sikítozó lányokon és berontott Hazz-hoz.
Kiderült, hogy egy magyar iskolás csoport kirándulni van Londonban. Az osztály nagy része Directioner, így mikor meglátták Harry-t, egyszerűen elvesztették az eszüket.
Megkerestem a kísérő tanárukat. Egy ötvenes nővel tudtam beszélni.
- Jó napot! - mentem oda hozzá. - Önnel vannak ezek a lányok? - mutattam a rajongók felé.
- Igen. - bólintott. - Sehogy se tudunk rájuk hatni.... Nem hallgatnak a szép szóra! - hajtotta le a fejét. Biztatóan megsimogattam a vállát.
- Hátha tudok segíteni. - mondtam és felálltam az egyik asztalra. - Meddig lesznek itt? - kérdeztem a tanártól.
- Még egy hét. - felelte.
Felegyenesedtem és fütyültem egy nagyot. Minden rajongó felém kapta a fejét. Vettem egy nagy levegőt és beszélni kezdtem, kicsit meg is lepődtek a magyar beszéd hallatán.
- Sziasztok! - intettem. - A fiúk egyik barátja vagyok. Harry szólt, hogy nem tud kijönni. - mutattam az ajtó felé. A 10-20 lány egy kicsit arrébb állt. - Köszi! Na, szóval... A tanárotok mondta, hogy még egy hétig itt lesztek. A fiúknak négy nap múlva kezdődik a turnéjuk és ha most kiengeditek Harry-t, akkor elintézhetem, hogy szombaton tartsanak nektek egy mini koncertet... - elkezdtek sikítozni, így megint fütyültem egyet. - De ehhez az kell, hogy most sikítozás nélkül kiengedjétek Harry-t...
Az összes lány arrébb ment, így Hazza biztonságban kitudott jönni. Tátogott felém egy köszönömöt én pedig mosolyogva bólintottam egy aprót.
Harry Paul kíséretében elhagyta a kávézót én pedig beszéltem még a tanárral és néhány lánnyal.
- Akkor szombaton jöjjenek délután kettőkor az O2 arénába. - mondtam a nőnek és leírtam neki a telefonszámom. - Ezen a számon elér, ha bármi történne, vagy ha nem engedik be magukat.
- Köszönöm! - nézett rám hálásan.
- És mégvalami. - fordultam a lányokhoz. - Csak és kizárólag ti lehettek ott! Nem kiírni sehova se, hogy nektek lesz ilyen! Ez az első és utolsó ilyen alkalom! Illetve a bejáratnál adjátok le a telefonokat, fényképezőgépeket, minden kütyüt! A minikoncert után kaphattok autógrammot és csinálhattok majd közös képeket!
...
Épp szálltam volna be a kocsiba, mikor az egyik lány utánam szaladt.
- Te a fiúk egyik táncosa vagy, igaz? - kérdezte.
- Igen. - mosolyogtam kedvesen a barna hajú lányra. - Tori vagyok!
- Akkor, te vagy Louis legjobb barátja... Te vagy a példaképem!
- Köszi!
- Kérhetek egy autógrammot?
- Persze.
Elém nyújtott egy kis füzetet és egy tollat. Aláírtam és írtam hozzá egy kis idézetet plussz egy szivecskét. Boldogan vette vissza füzetet és a tollat. Megköszönte az aláírást és visszarohant a többiekhez. Nagyon aranyos kis csajszi volt. Egy kicsit emlékeztetett Laurára.
...
Este fele hazaért Dani és Liam is. Elmeséltük nekik a mai nap történéseit és teljes mértékben egyet értettek a minikoncert ötletével. Sőt örültek is neki, örömet szerezhetnek a rajongóiknak...
....
Danielle egyszer csak felpattant és karonfogva felhúzott a táncszobáig. Becsukta mögöttem az ajtót és be is zárta...
- Mi ilyen sürgős? - kérdeztem, miközben leültem.
- Lefeküdtem Liam-mel... - válaszolta én pedig felsikítottam. Annyira örültem, hogy én is kiböktem a kis titkunkat.
- Lefeküdtem Lou-val... - most már Ő is sikított...
- Összejöttetek? - kérdezte.
- Ezek szerint igen. - mondtam. - Ti?
- Igen, de titok, csak egyszerűen muszáj volt elmondanom... - vigyorgott. - Niall és Jas kibéküléséig titok.
- Mi is... - vigyorogtam én is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése